zsonglor_trening

Zsonglőr kurzust hirdet az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ

A tavaszi szemeszterben is meghirdeti eszközös képességfejlesztő tréningjét az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ. A zsonglőr eszközös kurzus fejleszti az egyensúlyrendszert, a két agyfélteke összehangolt működését és javítja a koncentrációs képességet.

A fejlesztés ilyenfajta szórakoztató módjának célja, hogy a tanulási nehézséggel, részképesség-zavarokkal küzdő hallgatók egy speciális módszerrel, zsonglőreszközök használatával javítsanak állapotukon. A képzésen tanult mozdulatok hozzásegítik a diákokat a tanuláshoz is szükséges alapképességek elsajátításához, és ezáltal a képzésben maradáshoz. A rendszeres zsonglőrködéssel fejlődik a vizuális feldolgozás, a mozgásirányítás, a ritmusérzék, javul a koncentrációs képesség. A képzési tematikának megfelelően a hallgatók négy zsonglőr eszközzel ismerkedhetnek meg a kurzus során: zsonglőrlabda, poi, virágbot és diaboló. Az ETR-ben felvehető tréningre elsősorban tanulási zavarral küzdő hallgatók jelentkezését várják, akiknek diagnosztizált problémájuk van, például: diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia. A teljesítés feltétele az aktív jelenlét – maximum 2 alkalom hiányzás – és az otthoni gyakorlás. A kurzust érdemes mielőbb felvenni, mert nem tudják mindenki jelentkezést elfogadni.


A foglalkozások időpontja: csütörtökönként 14:30-16:00 óra özött

Az első alkalom 2016. február 11.

Helye: SZTE Károlyi Kollégium Nagyterem (Kossuth L.sgt 74.)


Érdeklődni az szte.eselyiroda@sansz.hu email címen, vagy az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központban (Vitéz u. 17.) Nagy Katalin esélyegyenlőségi referensénél lehet.


Forrás: szte_info_logo_kicsi_60x40