Archívum

A Sófi-ösztöndíjas hallgatók idén Vitray Tamás újságírótól vehették át elismeréseiket. A szegedi Sófi Alapítvány idén immár 17. alkalommal támogatott 13 tehetséges szegedi egyetemistát összesen 1,5 millió forinttal.

A fiatal tehetségek változatos kutatási témákkal érdemelték ki az elismerést. A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány díjátadóját az SZTE TTIK diplomaosztó ünnepségén tartották. Az idei rendezvény díszvendége Huszti Péter Kossuth-díjas színművész volt.

Sófi József, a fiatal tehetségeket támogató alapítvány alapítója szerint az idei évben kifejezetten nehéz dolga volt a bírálóknak, ugyanis számos kiváló hallgató pályázta meg a Sófi-ösztöndíjat.

A tehetség kicsit másmilyen, egy tehetség többet vagy mást tud, mint a többiek - ezekkel a szavakkal köszöntötte az SZTE kiváló hallgatóit Pál Tamás karmester a Rektori Hivatalban tartott kedd esti hallgatói díjkiosztó ünnepségen.

Melocco Miklós Kossuth-, Munkácsy-, valamint Prima Primissima-díjas szobrászművésztől vehették át idén a tehetséges egyetemisták a Sófi-ösztöndíjakat. Az összesen másfél millió forint értékű elismeréseket vasárnap az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar 2016. július 3-i diplomaosztó ünnepségén adták át.

Mérlegre teszik a tehetségeket a Szegedi Tudományegyetemhez kötődő Sófi magánalapítvány és az SZTE Tehetségpont pályázatai. Számvetésre kértük a sikeres kutatóból tehetős vállalkozóvá lett, 15 éve magánalapítványt működtető, a szegedi tehetségeket támogató 3 gyermekes családapát, Sófi Józsefet.

A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány alapítója szerint az egyik legerősebb mezőny állt össze idén mind a fődíjjal, mind pedig a különdíjjal jutalmazott fiatal kutatók sorából.

A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány alapítója szerint az egyik legerősebb mezőny állt össze idén mind a fődíjjal, mind pedig a különdíjjal jutalmazott fiatal kutatók sorából.

Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőtől, Makk Károlytól vehették át idén a tehetséges egyetemisták a Sófi-ösztöndíjakat. Az összesen másfél millió forint értékű elismeréseket vasárnap az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar 2015. július 5-i diplomaosztó ünnepségén adták át.

Az SZTE biológus hallgatóinak konferenciája után a legtehetségesebbek átvehették a Sófi-alapítvány díjait.

2014. december 3-án a Rektori hivatal dísztermében, az SZTE Kulturális Iroda gálaestjén adták át az SZTE Tehetségpont részeként működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány díjait is.

Díjazottak - Bali Krisztina, Jagodics Balázs, Kecsenovity Egon, Knapp Levente, Kocsis Kitti, Schuszter Tamás.

Papp Melindával ismerkedhetett meg a nagyközönség 2014. november 5-én a Somogyi-könyvtárban. Az est házigazdája Szalay István, a Közéleti Kávéház kuratóriumi elnöke volt. A beszélgetésben részt vett Kövérné Klucsik Edit, a Szegedi Tudományegyetem televíziós szakirány vezetője, Melinda egykori tanára és Sófi József, a Sófi-ösztöndíj alapítója.

2014. július 6-án a József Attila Tanulmányi és Információs Központban tizenharmadik alkalommal adták át a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány idei ösztöndíjait.

Közel másfél millió forintot nyertek el az idei Sófi-ösztöndíjasok. Az SZTE Tehetségpont részeként működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány díjátadó ünnepségét 2014. július 6-án, vasárnap 10 órától tartják az SZTE TTIK diplomaosztó rendezvényén. A József Attila Tanulmányi és Információs Központban szervezett esemény díszvendége Vásáry Tamás világhírű zongoraművész és karmester.

Szörényi Levente Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző és előadóművész adta át a Sófi-alapítvány idei ösztöndíjait vasárnap a Tanulmányi és Információs Központban.

A korábbi évek hagyományaihoz híven az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának diplomaosztó ünnepsége keretében adják át a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány idei ösztöndíjait július 7-én 11 órától a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

Névjegy

Született: 1966 (Mátészalka)
Végzettsége: molekuláris biológus (SZTE, 1990)
Díjak:
Szegedi Tudományegyetem – Mecénás-díj (2007), Oktatási és Kulturális Minisztérium – Kármán Tódor-díj (2008), SZTE-TTIK – Mecénás-díj (2011), Szegedért Alapítvány – Debreczeni Pál-díj (2012).

Az SZTE Tehetségpont részeként működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány Magyarországon egyedülálló, 11 éves tevékenységével elérte, hogy ösztöndíjai az egyik legrangosabb elismeréssé váltak a hazai felsőoktatásban.


A korábbi évekhez hasonlóan idén is a Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb 12 hallgatójának ítélte oda az ösztöndíjakat a szervezet kuratóriuma.

Három, a Szegedi Tudományegyetemhez kapcsolódó kiválóság hozta el a Szegedért Alapítvány idei díjainak többségét. Csirik János informatikus, Bernáth Árpád irodalomtörténész, valamint Sófi József, a fiatal tehetségek mecénásának tevékenységét ismerték el.