Rendezvénynaptár
-
október 18.11:00 - 13:15
-
november 7.10:00 - 12:00
-
november 15.13:00 - 18:00
A pályázat beadási határideje:
2016. június 27. 11:59 !
A Szegedi Tudományegyetem pályázatot hirdet a 2016/2017. tanévre Köztársasági ösztöndíj elnyerésére.
A Köztársasági Ösztöndíj elsődleges célja, hogy a kiemelkedő tanulmányi, illetve tudományos eredményt elért hallgatókat támogassa, anyagi és erkölcsi téren egyaránt.
Egyetemünkön 101 hallgató pályázatának elfogadása várható.
A Köztársasági Ösztöndíj benyújtásának feltétele min. 2 elvégzett félév, valamint az utolsó két félévben legalább 55 kredit teljesítése, illetve 2 félév még hátralévő tanulmányi idő.
Pályázni csak a pályázati lap kitöltésével lehet, mely az intézmény részletes értékelésének feltüntetésével és érvényesítésével együtt érvényes.
A pályázatokat kizárólag elektronikusan a Modulo felületen lehet benyújtani a pályázati űrlap kitöltésével és a mellékletek csatolásával. (A beadás helye az EHÖK virtuális iroda.)
A határidő:
2016. június 27-én 1159 óra
A pályázathoz szükséges minden igazolás beszerzése a pályázó feladata.
Minden jogcímet külön-külön igazolni kell!
Hiányosan kitöltött pályázatokat nem lehet figyelembe venni!
Pályázati felhívás (pdf)