SZTE_nyilt_nap_2014_kdzs_N7445_kezdo-uj

Több ezer középiskolás diák az egyetemi nyílt napon

“Nyiss ajtót a jövődre!” – ezzel a felhívással várta a Szegedi Tudományegyetem a végzős középiskolás diákokat a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

20141127_kdzs_N7521_50

A Szegedi Tudományegyetem tizenkét kara több mint 200 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulni vágyóknak nappali és levelező tagozaton egyaránt.

A diákokat három előadóban: a kongresszusi teremben, a nagyelőadóban és az alagsori helyiségben fogadták a karok, hogy a standoktól begyűjtött szórólapokon és információkon túl mélyebben is megismerkedhessenek a képzőhelyekkel és szakokkal.


20141127_kdzs_N7515_50 20141127_kdzs_N7481_50


Az SZTE Fogorvostudomány Kar a korábbi évek hagyományait követve ingyenes fogászati szűréssel, ajándék fogkrémmel és szájápolási tanácsokkal várta az érdeklődőket. A látogatók főként a képzés időtartamáról és az oktatott tantárgyak felől érdeklődtek. Válaszokból kiderült, hogy a fogorvosi diploma megszerzéséhez 5 éves osztatlan képzésben kell részt venni, melyből az alapozó modul megegyezik az általános orvosi képzéssel. Az alapozó tárgyak mellett radiológiai, szájsebészeti, konzerváló fogászati ismeretekre is szert tesznek az itt tanulók. A szak nagy előnye, hogy az 5 év elvégzése után nem kell tovább szakosodnia hallgatóknak, az itt végzettek bármilyen fogorvosi terülten elhelyezkedhetnek.


20141127_kdzs_N7455_50