Egeszseges_Szaj_Vilagnapja_Szeged_2017_SZTE-FOK

Az Egészséges Száj Világnapja Szegeden 2017

2013 óta minden évben március 20. az Egészséges Száj Világnapja (World Oral Health Day).

A világ legnagyobb fogászati szövetsége, az FDI szervezésében indult a nemzetközi kampány, melyhez a világ 130 országa, köztük Magyarország is csatlakozott. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a szájhigiéné fontosságára.


Néhány érdekes adat:

  • A világ népességének mintegy 90%-a szenved valamilyen szájüregi megbetegedésben.
  • Magyarországon egy 12 évesnek átlagosan 4 lyukas foga van, ugyanezen korosztály 70%-a szenved ínygyulladásban.
  • Egy átlagos magyar lakos nem sokkal több, mint két tubus fogkrémet használ el évente.
  • Hazánk Európában a szomorú első helyezést érte el a szájüregi rosszindulatú elváltozások gyakoriságának és halálozási arányának vonatkozásában. Ez évente körülbelül 1500 halálesetet jelent, ami majdnem kétszer annyi, mint az autóbalesetben elhunytak száma. Ezt az arányt nagymértékben lehetne javítani, ha az emberek félévente felkeresnék fogorvosukat, és a kóros folyamatok időben felismerésre kerülnének.


Egeszseges_Szaj_Vilagnapja_Szeged_2017-1  Egeszseges_Szaj_Vilagnapja_Szeged_2017-2_jav


Az Egészséges Száj Világnapja alkalmából 2017. március 20-án (hétfőn) a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kara a HÖK közreműködésével rövid programot szervez Szeged belvárosában, mellyel szeretnék felhívni a figyelmet a szájüregi egészség megőrzésének fontosságára.


A program 11 órától 13 óráig tart. 11 órától a hallgatók és oktatóik a Dugonics téren a Rektori épület előtt gyülekeznek, majd együtt a Dóm térre vonulnak, ahol egy nagy fogat formálnak.


12 és 13 óra között a belváros több pontján fogkrémekkel, szórólapokkal, lufikkal és hasznos tanácsokkal várják az érdeklődőket. Megtudhatják tőlük, hogyan óvhatják meg hosszútávon fogaik egészségét, és miért fontos a szájüreg elváltozásainak időben történő felismerése.

 

Helyszínek:

Dugonics tér – a Rektori épület előtt

Magyar Ede tér – az SZTE ÁJTK előtt

Kárász utca Széchenyi tér felőli vége

Aradi vértanúk tere



Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!



Szervezők:

SZTE FOK Fogszabályozási és Gyermekfogászati Tanszék

SZTE FOK Hallgatói Önkormányzat (FOK HÖK)

Magyar Fogorvostan-hallgatók Egyesülete (MFHE)


Szponzorok:

Colgate

Szegedi Fogorvosképzésért Alapítvány


Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *