Vadasz_Anna_2016_osz_SZTE-FOK_kezdo

Vadász Anna kiállítása a Rektori Épület Átriumában

Megnyitó: 2016. október 17. (hétfő) 18 óra

Megtekinthető október 28-ig, munkanapokon 08.00-20.00 óráig.

Vadász Anna negyedik éve Karunk hallgatója. Kisgyerek kora óta a természet bűvöletében él, természetfotós édesapjától tanulta a szakma alapjait. Középiskolás kora óta számos fotópályázaton indult és nyert helyezéseket, képei kiállításokon, folyóiratok címlapján, kiadványokban jelentek meg (például Természet Világa, Természetbúvár magazin). 2011-ben elnyerte a NaturArt Az Év Természetfotósa rangos pályázat ifjúsági fődíját, az Év Ifjú Természetfotósa címet, 2012-ben az ifjúsági kategória első helyezése ismét az övé lett. Díjazott képeit a többi nyertes alkotásaival együtt kiállította a Természettudományi Múzeum. Az utóbbi években Annának kiállítása volt többek között a Szegedi Plazában, a MOL-székházban, a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában, a csongrádi Matula Fesztiválon, az Art Market Budapest rendezvényen is. 2013-ban az SZTE Őszi Kulturális Fesztivál is édesapja Vadász Sándor és Anna fotóinak kiállításával vette hivatalosan is kezdetét. Ez év tavaszán a „Szeretet” címmel meghirdetett Egyetemi Fotópályázat díjazottja.


„Gyerekkoromtól fogva sokat kirándultam szüleimmel a természetben, így hamar megfogott a seregnyi látnivaló. Az élővilág szereplőinek élete pedig nyitott könyvként elevenedett meg előttem. Ezért természetes lett számomra, hogy a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium biológia tagozatán folytassam tanulmányaimat. Hetedik osztályosként kezdtem el fotózni. A családi kis géppel a virágoskertben készítettem első felvételeimet. 2010-től négy éven keresztül elnyertem a MOL Új Európa Alapítvány tehetséggondozó pályázatának támogatását, amelyből egy Canon EOS 7D fényképezőgépet és több objektívet tudtam vásárolni. Nagyon szeretek virágokat, tájakat fotózni, de kedvenc témám a madarak. Fantasztikus érzés télen a hóban hasalni vagy tavasszal a lessátorból figyelni az állatok mozgását és a természet ébredését.”

"A képeimmel szeretném felhívni a figyelmet a természeti értékekre, és megmutatni, mennyire fontos és érdemes óvni a környezetet, hogy megőrizhessük ezt a sok szépséget." - Vadász Anna.


Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *