kiemelt_fogasz_konf

Nemzetközi fogászati konferencia a TIK-ben

Közel 700 résztvevővel zajlott 2017. május 12-13. között az ország legrangosabb fogászati konferenciája az SZTE Tanulmányi és Információs Központban. A világhírű szakemberek előadásai mellett, szekcióülések és fogászati cégek kiállításai várták a résztvevőket.

Több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a szegedi Perspektívák a Paro-Implantológiában és a Komprehenzív Fogászatban Konferencia, mely egyedülálló lehetőséget teremt a tudományos diszkusszióra és tapasztalatcserére világhírű előadók részvételével. A szakmai ismeretszerzés hasznosságát nemcsak a résztvevő fogorvosok, szakdolgozók tapasztalhatják meg, hanem a fogászati ellátásban részesülők is, hiszen a konferencia célja, hogy a tudományos program hozzájáruljon a betegellátás minőségének javításához.

 

Fogasz_KONF1_2017
A megnyitón készült képek itt megtekinthetők.


A két napos rendezvényre körülbelül 6-700 résztvevő érkezett, a hazai szakemberek mellett – többek között – Brazíliából, Koreából, Észtországból, Németországból, Svájcból, az USA-ból, Olaszországból és Romániából. A közel 50 magyar kiállító mellett speciális újdonságként 16, a fogászati szakma valamely területéhez kapcsolódó koreai cég is bemutatkozott. Az intenzíven fejlődő koreai fogászati termékeket bemutató „Korean Corner” ünnepélyes megnyitóján Yim Geun-hyeong a Koreai Köztársaság nagykövete is részt vett.

 

Fogasz_KONF3_2017
A Korean Corner megnyitóján készült képek itt megtekinthetők.


Az előző évekhez hasonlóan a konferenciát gyakorlati hands-on kurzusok előzték meg német és svájci világhírű szakemberek előadásaival. A szakdolgozóknak külön szekció biztosította a szakmai fejlődés lehetőségét, melynek során a rendelői infekció-kontroll témájában fejleszthették ismereteiket.

 

Fogasz_KONF2_2017
További képek a konferenciáról itt.


A konferencia lehetőséget teremt a fiatal tehetségek és a fogászati szakmában sok éves tapasztalattal rendelkező szakemberek elismerésére is. A megnyitón köszöntötték a Magyar Fogorvosok Egyesülete által meghirdetett tudományos pályázatok díjazottjait és átadták a Bánóczy Jolán emlékérmet, amelyet Prof. Dr. Gera István vehetett át.

 

honlapra_Banoczy_dij


A konferencia részletes programja


A rendezvény weboldala

facebook-logo


szte_info_logo_kicsi_60x40

Fotó: Kiss-Dózsai Zsuzsa



Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *