Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Történet

Történet

Hetvenhetedik helyezés az európai egyetemek tudományos ranglistáján, 11 pályázat az EU kutatási Keretprogramjaiban, 126 vendég az Unió tagállamaiból, több mint ezer külföldi hallgató, harminc testvéregyetem – ez a néhány adat jól mutatja, hogy a Szegedi Tudományegyetem egyike hazánk vezető felsőoktatási intézményeinek.

A Szegeden tanuló közel 30 ezer egyetemi és főiskolai hallgató 68 egyetemi szak, 66 főiskolai szak, 27 szakirányú továbbképzés, ill. kiegészítő képzés közül választhat. Nyolc akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésünk és 17 doktori iskolánk működik. A Szegedi Tudományegyetemen folyó magas szintű oktató és tudományos kutató munka alapját az intézményeinkben tevékenykedő 1.713 fő oktató képezi, akik közül 14 akadémikus, 114 akadémiai doktor és 643 PhD fokozattal rendelkezik.

 

A Tudományegyetem 12 kara közül 1945. őszétől kezdte újraműködését az Állam- és Jogtudományi Kar, amely korábban csak a hagyományos jogászképzést végezte. Az új kor új kihívásai azonban új képzési formák indítását tették szükségessé. A francia nyelvű jogi képzés a párizsi Nanterre Egyetem jogi fakultásával kötött megállapodás alapján indult meg az 1996/97-es tanévben. A térségbeli német gazdasági aktivitás indokolta a kétéves német nyelvű gazdasági jogi képzés bevezetését.

 

1994-ben kezdődött meg a nappali tagozatos közgazdászképzés. 1999-ben pedig megalakult az önálló Gazdaságtudományi Kar. Itt egyetemi és főiskolai szintű közgazdászképzés és oklevelet nyújtó szakirányú továbbképzés történik. Népszerű például a francia-magyar menedzser szak vagy az Európai tanulmányok – távoktatásos formában.

 

A Bölcsésztudományi Kar oktatói és hallgatói létszámát tekintve egyaránt a Szegedi Tudományegyetem legnépesebb kara. Az itt folyó oktatás és kutatás a hagyományos bölcsészterületek – irodalom, nyelvtudomány, idegen nyelvek, történelem és művelődéstörténet – mellett szociológusokat, filozófusokat, politológusokat, pszichológusokat és pedagógusokat is képez. A Karon működő doktori iskolákban az ország minden részéről jelentkezhetnek a legtehetségesebb hallgatók.

 

A Tudományegyetem Természettudományi Kara már 1921-ben megkezdte működését. Az alapító nagyhírű professzorokat – Reisz Frigyes, Szent-Györgyi Albert, Straub F. Brúnó, Fodor Gábor – méltó utódok követték a tanszékek illetve a kar élén. A művelt tudományterületek száma egyre bővült. Az öt klasszikusnak számító tudományág: a biológia, a fizika, földrajz, a kémia és a matematika mellet az utóbbi évtizedekben vált önállóvá az informatikai tanszékcsoport és a környezetvédelmi szak. Az oktatás minőségét a Kar jól kvalifikált oktató és kutatóállománya biztosítja. A Kar minden professzora rendelkezik a „tudomány doktora” DSC fokozattal és közülük nyolc a Magyar Tudományos Akadémia rendes vagy levelező tagja.

 

Az Általános Orvostudományi Kar szintén a Kolozsvárról áthelyezett karok egyike. Többszöri átszervezés, kar- és szakbővítés után jelenleg orvos- és fogorvosképző fakultásként működik. Az Általános Orvostudományi Kar a Gyógyszerésztudományi Karral együtt 2000-ben felvette egykori Nobel-díjas kutatója nevét, így ma a Szent-Györgyi Albert Orvos és Gyógyszerésztudományi Centrum néven ismert és nemzetközileg is elismert intézmény. Az általános orvosképzés és a fogorvosképzés a magyar mellett angol és német nyelven is folyik. Kiegészítő képzési forma az angol-magyar Orvosi Szakfordító képzés. A Kar közel 1200 hazai, 350 angol és német nyelven tanuló külföldi hallgatójával jelentős mértékben járul hozzá a hazai, az európai és az Európán kívüli országok szakemberképzéséhez.

 

A Gyógyszerésztudományi Karnak 6 intézete van, s jelenleg is a régió szakmai és tudományos továbbképző központja. A 2000/2001-es tanévtől a Kar feladata lett a szakgyógyszerész képzés is. Jelenleg a diplomás hallgatók 12 szakirányból szerezhetnek átfogó ismereteket – angol nyelvű oktatás keretében is.

 

Az Egészségügyi Főiskolai Kar 25 éves múlttal rendelkezik. Képzései gyakorlatorientáltak, számos oktatási program tutoriális rendszerben működik. Igen népszerű szak a védőnőképző és a gyógytornász képzés. Az új társadalmi szükséglet követelte meg az általános szociális munkásképzés és a diplomás ápoló képzés beindítását.

 

Egyetemünk Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kara Magyarország legrégebbi tanárképző intézménye; 1929-óta működik. Elsődleges feladata a tanárok, tanítók képzése mellett az új szükségleteknek megfelelően új szakokat (pl. gyógypedagógia) és új képzési formákat (pl.. szakképzés, távoktatás) valamint nem tanári szakokat is indítani: művelődésszervezőknek, informatikus könyvtárosoknak és német-angol nyelvű tolmácsoknak.

 

1970-ben a Szegeden és Budapesten működő felsőfokú élelmiszeripari technikumok összevonásával önálló főiskola létesült. Élelmiszeripari Főiskola, Szeged elnevezéssel. 1972-ben a főiskolán két kart hoztak létre, az Élelmiszeripari Kart (székhelye Szeged) és az Állattenyésztési Kart (hódmezővásárhelyi központtal). Mindkét kar a Szegedi Universitas tagja lett 2000-ben.

 

A Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar a társadalom és a gazdaság fejlődését szolgáló korszerű szaktudás közvetítését tekinti feladatának. Az Alapképzés keretében ezért indított élelmiszeripari technológus mérnök, - élelmiszeripari gépészmérnök és élelmiszeripari vállalkozó menedzser szakokat.

 

A Mezőgazdasági Főiskolai Kar székhelye Hódmezővásárhely. A mezőgazdasági mérnököket képző intézmény hallgatói-oktatói cserekapcsolatokat tart fenn, dán és francia egyetemekkel, de angol, német, olasz, holland és finn mezőgazdasági jellegű felsőoktatási intézményekkel is.

 

A Zeneművészeti Főiskolai Kar jogelődjét 1880-ben Langer Viktor zeneszerző alapította. 1952-től három évfolyamos tanárképző tagozat is működött a szakiskolában, de 1966-ban szétvált a szakiskolai oktatás és a zenetanár képzés. 1990-ben az intézet konzervatóriummá alakult, 2003 elején pedig a sikeres akkreditációt követően, Egyetemünkön megkezdte működését az ország első önálló Zeneművészeti Főiskolai kara. A Kar 22 főiskolai és 17 egyetemi szakon folytat képzést. A zenetanárok képzése és a zeneművészeti oktatás a Zongora-, a Vonós-, a Fafúvós-, a Rézfúvós-, a Magánének-, a Zeneelmélet- és a Kamara tanszéken történik.

 

2007. januárjában emelkedett kari rangra a szegedi egyetem fogorvosképzése. Az ötvenes években indult a Tisza-parti városban a fogászati oktatás, amely 1960-tól szakosított fogorvosképzésként működik, az önálló fogorvostudományi szak pedig 2001-ben indult. A képzés szegedi specialitása, hogy a hallgatók az ötéves képzés befejezését követően a frissen végzett fogorvosok már képesek a betegek teljes körű ellátására. A Fogorvostudományi Kar a külföldi hallgatókat is várja, 2004 óta angol nyelven is oktatják a fiatalokat.