Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Karunkról  --  Szervezeti felépítés  --  Tanszékek  --  Fogpótlástani Tanszék  --  Betegellátás

Információ hallgatói gyakorlatokra jelentkező páciensek számára fogpótlás készítés esetében


Köszönjük, hogy felkereste klinikánkat, a következő tájékoztatóval szeretnénk segíteni Önnek, hogy megértse a hallgatói betegkezelés menetét.

 20120229_protetika_DSC_9265

A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán Ön igénybe veheti a hallgatói ellátást is, ami számos előnnyel jár. Lényegesen olcsóbban készülnek a fogpótlások, mint más rendelőkben, mert orvosi díjat nem kell fizetnie, csak a fogtechnikai díjat. 62 éven felülieknek további kedvezményeket biztosítunk a teljes kivehető fogpótlás fogtechnikai díjából, ezt klinikánk fizeteti ki Ön helyett. A hallgatók folyamatos szakorvosi felügyelet alatt, tapasztalt oktatók mellett dolgoznak, így biztos kezekben érezheti magát.


Miután a Felvételi irodában megvizsgálták és felvették az adatait, az első emeleten a 15 vagy a 16 rendelő valamelyikében jelentkezhet hallgatói ellátásra. Itt, a fogpótlástani rendelőben, egy kolléga ismét megvizsgálja, fogazati állapota alapján besorolja aszerint, hogy milyen fajta fogpótlásra van szüksége és javaslatot tesz Önnek a kezelés lehetőségeire. Kérésére munkatársaink előzetes árkalkulációt is készítenek.


Fontos, hogy mielőtt a fogpótlástani gyakorlatok elkezdődnek, a megfelelő előkezeléseket elvégeztesse. Sok esetben szükség van a fogak tisztítására, fogkő eltávolításra ínygyulladás kezelésére, szúvas fogak ellátására, esetleg a nem kezelhető fogak eltávolítására. Előzetes kezelés nélkül nem lehetséges a fogpótlás elkészítése. Kollégánk a vizsgálat után beutalót ad ezekre a szakrendelésekre, szintén a klinikánkra egy másik rendelőbe, ahol a szükséges beavatkozásokat elvégzik. Amikor a fogak és az íny megfelelő állapotba kerülnek, megkezdődhet a hiányzó fogak pótlása.


Kérjük, segítse munkánkat azzal, hogy az előzetes kezeléseken megjelenik, azokat minél hamarabb elvégezteti és a kapott utasításokat, pl. a fogmosásra vonatkozóan, betartja. Ez az Ön érdeke is! Amikor az előzetes kezelésekkel végzett, kérjük, keresse fel újra rendelőnket és jelezze felénk.


A kapcsolattartás érdekében munkatársaink felírják az elérhetőségeit. Kérjük, hogy olyan lakcímet és telefonszámot adjon meg, amin el tudjuk érni.

 

Mielőtt jelentkezne, néhány dolgot fontos szem előtt tartania:

o A beosztás a tanrend menete szerint történik, így bizonyos kezelések csak az őszi, vagy csak a tavaszi félévben végezhetőek. Erről asszisztenseink a felvételkor tájékoztatják.


o A pótlások elkészítése a szorgalmi időszakok elején, februárban és szeptemberben kezdődik. Rövidebb kezelések lehetségesek a nyári gyakorlat idején.


o A kezelések minden héten ugyanabban az időpontban, ugyanazon a napon, a gyakorlat idejében történnek. Tehát Önnek mindig ugyanakkor kell megjelennie a gyakorlaton, az esetleg ettől eltérő időpontot a hallgató megbeszéli Önnel. Tekintettel arra, hogy a hallgatók még nem rendelkeznek nagy gyakorlattal és minden munkafázist ellenőriznek az oktatók a kezelés valamivel tovább tart, mintha már végzett fogorvost keresne fel. Egy-egy gyakorlat ideje 1,5-2,5 óra.


o A hallgatóknak bizonyos teljesítményt kell elérniük a félév során, ezért kérjük, hogy a gyakorlatokon minden alkalommal pontosan jelenjen meg. Ha valamiért nem tud megjelenni, kérjük, ezt előre jelezze a 62-545-288 telefonszámon munkaidő alatt.


o A csiszolt fogakra minden esetben ideiglenes védőkoronákat készítünk arra az időszakra, míg a végleges fogmű nem kerül átadásra, így megelőzzük fogainak érzékenységét, fájdalmát.


o A pótlások elkészítése általában 2-3 hónapot vesz igénybe, egyszerű esetben a szükséges idő természetesen ennél rövidebb.


o A pótlások fogtechnikai költségét a csekkek érkezésekor, a kezelés során, folyamatosan kell kifizetnie.


o Lehetősége van egészségpénztáron keresztül is kifizetni a technikai költségeket, ha rendelkezik számlával, kérjük, ezt jelezze a kezelés elején.


o Sajnos nem minden esetben tudjuk elfogadni jelentkezését hallgatói gyakorlatokra. Ha Ön az alábbi betegségek valamelyikében szenved, akkor nem kezelheti hallgató:

o fertőző betegségben

o pszichiátriai betegségben

o egyéb betegségben, amely nem teszi lehetővé a hallgatói gyakorlatokon való kezelést


o Az első kezelésre hozzon egy listát az állandóan szedett gyógyszereiről. Ha súlyosabb betegségei vannak vagy műtéten esett át, kérjük, hozza el zárójelentését. Ezek az információk fontosak lehetnek a kezelés szempontjából.


o Bizonyos kezelések esetén kialakulhat várólista, erről a jelentkezéskor tájékoztatást fog kapni.


o Amennyiben nyugdíjas, a nyugdíjas törzsszámot, ha rokkantnyugdíjas, akkor az erről szóló határozatot kérjük bemutatni.


o Ha Önt előjegyzésbe vettük, de a kezelést mégis más rendelőben végzik el, kérjük, erről értesítsen bennünket, így megkönnyíti, hogy más várakozó betegek kezelését elkezdjük.

 

A Fogpótlástani Tanszék, a Fogászati és Szájsebészeti Klinika munkatársai és hallgatóink mindent elkövetnek, hogy a kezelésekkel és az elkészült fogpótlásával elégedett legyen.


További információt az alábbi telefonszámokon kaphat:

62/545-288, 62/545-298