Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  SZTE FOK rendezvénynaptár  --  SZTE FOK rendezvénynaptár

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 2014. - Fogorvostudományi Kar


KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 2014. - SZTE Fogorvostudományi Kar


Szeptember utolsó péntekén 2014-ben is megrendezésre kerül a Kutatók éjszakája, idén kilencedik alkalommal.

Ebben az évben ez a nem mindennapi éjszaka, ahol a tudomány színes és korántsem hétköznapi világába kalauzolják el az érdeklődőket, szeptember 26-ra esik.



A Kutatók Éjszakája rendezvény sorozat keretében az SZTE-FOK Orálbiológiai és Kísérletes Fogorvostudományi Tanszéken folyó kutatást szeretnénk a nagyközönség számára bemutatni.


21:00-22:00 Dr. Zsedényi Ádám várja az érdeklődőket

Biodegradábilis polimerek útja az emberi testbe

 

Kutatócsoportunk jelenleg biológiai úton lebomló, mesterségesen szintetizált anyagokkal kísérletezik. Ezt a biopolimert helyezzük különböző biológiai környezetekbe. Sejtkultúrával zajló kísérletekkel és állatkísérletekkel teszteljük azt, hogy az anyag miként viselkedik ilyen környezetben, illetve az adott környezet miként reagál rá. Ezek alapján fogjuk tudni megjósolni azt, hogy az emberi testben milyen kezelési céllal tudnánk használni ezt az újfajta bioanyagot. A beültetett bioanyag, terveink szerint, vázként fog működni a ráültetett sejtek számára, és ezzel az élő szervezetnek megkönnyíti a regenerációját. Kutatócsoportunk főleg a fogászati és szájsebészeti felhasználhatóság irányába tesz lépéseket.


térkép


Minőségi ismeretterjesztés és szórakozás egyszerre, ezt jelenti tehát a Kutatók éjszakája, mely évről évre egyre több látogatót vonz, ingyenes programokkal, érdekes látnivalókkal és máskor nem látogatható különleges helyszínekkel.


Idén is várjuk azok látogatását, akik szeretik az izgalmas újdonságokat, szeretik a meglepetéseket és kíváncsiak.


Kívánjuk, hogy mindenki találja meg az őt érdeklő legizgalmasabb programokat, és érezze nagyon jól magát szeptember 26-án, a Kutatók Éjszakáján!



Jó böngészést a rengeteg programhoz!