Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE FOK hírarchívum  --  SZTE FOK 2014. június

Parádés előadások a július 4-én kezdődő szabadtérin


Szegedi Szabadtéri Játékok 2014


A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatósága 2014-ben két helyszínen – az átforgatott Dóm téri színpadon és az Újszegedi Szabadtéri Színpadon – kínál jobbnál jobb előadásokat. A Dóm téri nyári színházi fesztivál a Zorbával kezd, és a Mamma Mia! című darabbal zár, Újszegeden pedig könnyed nyáresti előadásokkal várják a nagyérdeműt.

2014. június 25.


Az idei évad rendkívüli lesz: 180 fokos fordulatot vesz a színpad és a nézőtér a dóm felújítása miatt. A nézőteret és a színpadot már két hónappal a szezonnyitó előadás premierje, vagyis a Harangozó Gyula által színpadra állított Zorba előtt elkezdték építeni. Az úgynevezett gyűrűs forgóval ellátott színpadra, és az új kialakításra azért van szükség, mert felújítják a fogadalmi templomot, az altemplomot, a dóm előtti teret és az egyházi épületek egy részét.


Fotó: Kelemen Zoltán Gergely (MTI)


A Szegedi Szabadtéri Játékok évada a Dóm téren július 4-én kezdődik, a nyitó előadás a Zorba, a görög című táncmű (július 4., 5.). A darabot a szabadtéri művészeti igazgatója, Harangozó Gyula rendezésében és koreografálásában tekintheti meg a közönség. A Zorbában a Győri Balett és a Szeged Táncegyüttes is fellép.


Közel egy évtized után láthatja a szabadtéri játékok közönsége Kálmán Imre operettsikerét, A csárdáskirálynőt (július 11., 12.). Az előadás a Budapesti Operettszínház művészetivel együtt valósul meg. A szereposztás parádés, a darabot Kerényi Miklós Gábor rendezi.

A közönség kérését is figyelembe véve tér vissza a szabadtéri színpadára az Elfújta a szél (július 18., 19., 20). A musical tavaly óriási sikert aratott. Érdekesség, hogy Dolhai Attila Szegeden búcsúzik a musical műfajából: a közönség itt láthatja utoljára musicalszerepben, Ashley Wilkes karakterét alakítja.


A szegedi szimfonikusok idén tizenegyedik alkalommal ajándékozzák meg a szegedieket: július 22-én újra ajándékkoncertet adnak a Dóm téri színpadon. Az első ilyen koncertet 2003-ban rendezték meg, az ötlet az akkori színidirektortól, Székhelyi Józseftől származik, aki az Egyesült Államokban járva botlott bele egy ingyenhangversenyben a Central Parkban, amelyet a New York-i Filharmonikusok adtak New York-iaknak. Az akkori igazgató-karnagy, Gyüdi Sándor is támogatta az ötletet, így az ajándékkoncert több mint egy évtizede a Szabadtéri Játékok programja.


Igazi nagyágyút szerződtetett a szabadtéri a Háry János (augusztus 1., 2) című darabra: Napóleont Gerard Depardieu alakítja. Mint ahogy korábban megírtuk, a sajtó korábbi híradásai szerint Alain Delon és Jean Reno is felmerült Napóleon szerepére. A közönség láthatja még a Háryban Gálvölgyi Jánost, Bodrogi Gyulát és Király Leventét is. Kodály Zoltán kétrészes daljátékát augusztus 1-jén és 2-án tekinthetik meg az érdeklődők. A Dóm téren tizenöt éve tűzték műsorra a nagyotmondó obsitos történetét, a magyar népdalra építő opera már 1938-ban szerepelt a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán.


A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada a Mamma Mia! című darabbal zár, amely annyira nagy érdeklődésre tartott számot, hogy pótelőadásokat is be kellett iktatni (augusztus 15., 16., 17., 19., 20., 22., 23.). A darabot 2014 musicalszenzációjaként harangozták be, nem véletlenül, hiszen a világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban lesz.


Könnyed, nyáresti szórakozást ígér az Újszegedi Szabadtéri Színpad.


A Švejk című előadás nyitja a szezont (július 25., 26.), Jaroslav Hašek örök klasszikusával. A derék elsőháborús katona történetét – amelynek olvasópróbáit a Reök-ben tarották – ősszel a szegedi teátrum is műsorra tűzi, a Kisszínházban nézhetik meg a közönség.


A Páratlan Páros 1. (július 29., 30.) bohózat a Kecskeméti Katona József Színház vendégjátéka, Cseke Péterrel és Szerednyey Bélával ígér jóízű nevetést és szórakozást.


A Szegedixie Gála (augusztus 3.) a dixie műfaj kedvelőinek lehet kiváló választás a blues és a jazz szerelmeseinek. A hagyományos újszegedi programon a házigazda szerepében a Storyville Jazz Band és a Molnár Dixieland Band.


Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon az előadások sorát Rideg Sándor legendás darabja, az Indul a bakterház (augusztus 8., 9.) zárja, Bereményi Géza átdolgozásában.

 

szesza2014_banner_300x325

A Szegedi Szabadtéri Játékok programjai:

 

DÓM TÉR:

Zorba, a görög - Előadások: 2014 július 4., 5. - 21:00 (esőnap: július 6.)

A Csárdáskirálynő - Előadások: 2014 július 11., 12. - 21:00 (esőnap: július 13.)

Elfújta a szél - Előadások: 2014 július 18., 19., 20. - 21:00 (esőnap: július 21.)

Ajándék koncert - Előadás: 2014 július 22. - 21:00

Háry János - Előadások: 2014 augusztus 1., 2. - 21:00 (esőnap: augusztus 4.)

Mamma Mia! - Előadások: 2014. augusztus 15., 16., 17., 19., 20., 22., 23. - 21:00 (esőnap: augusztus 18., 21.

 

ÚJSZEGEDI SZABADTÉRI SZÍNPAD

Svejk - Előadások: 2014. július 25., 26. - 20:00 (esőnap: 2014. július 27.)

Páratlan Páros 1. - Előadások: 2014. július 29., 30. - 20:00 (esőnap: 2014. július 31.)

Szegedixie Gála - Előadás: 2014. augusztus 3.

Indul a bakterház - Előadások: 2014. augusztus 8., 9. - 20:00 (esőnap: 2014. augusztus 10.)


Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is bekapcsolódik a Szegedi Közlekedési Kft. a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozatába: a társaság az előadások napjain – beleértve az esőnapokat is – ingyenes járatokkal segíti hazajutni a szegedieket.


Céljáratok a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai után 20014.


 Forrás: szte_info_logo_kicsi