Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE FOK hírarchívum  --  SZTE FOK 2013. szeptember

Új tudományos kávéház indul az SZTE-n


SZTE Science Cafe - 2013 ősz


Az SZTE Tehetségpont közérthető, élvezhető, érdekfeszítő tudományos témákat választott „kávé mellé”.

2013. szeptember 17.


Szeptemberben kezdetét veszi az SZTE Tehetségpont által szervezett tudománynépszerűsítő előadás-sorozat, a Science Café. A Science Café keretében a Szegedi Tudományegyetem oktatói és doktoranduszhallgatói tartanak tudománynépszerűsítő előadásokat. A szervezők célja, hogy előmozdítsák a tudomány és a nagyközönség közötti társadalmi párbeszédet a közérthető formában előadott tudományos témák megvitatásán keresztül. Ennek érdekében laikusok számára is élvezhető, érdekfeszítő tudományos témákat válogattak a „kávé mellé”. A tehetséggondozó program jellegéből következik, hogy az előadók között a fiatalabb oktatói generáció képviselőit is megtaláljuk, vagyis PhD-hallgatókat, a jövő potenciális kutatóit, oktatóit.


Az előadásoknak a Szent-Györgyi Albert Agóra Informatórium és a Nagylabor ad helyet.


Október 17.

Dr. Kárpáti Krisztina: A vércsoportunktól is függhet, hogy hány szuvas fogunk lesz?


December 5.

Dr. Györgyey Ágnes: Nanovilág a fogászatban


Dr Ungvári Krisztina: "Beszélő" sejtek


Az SZTE Tehetségpont egyúttal a hallgatók figyelmét is szeretné ráirányítani a Science Caféra, mely kreditért felvehető kurzus az egyetemisták tanrendjében. A rendezvény népszerűségét mutatja, hogy az őszi szemeszterben több mint 130 hallgató vette fel óraként a Science Cafét, mely a tavaszi félévben is folytatódik majd.


SZTE Science Café - 2013 őszi program

Az előadás-sorozat programja

pdf letöltés

 

Forrás: SZTEinfo