Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE FOK hírarchívum  --  SZTE FOK 2013. március

Prof. Dr. Mari Albert emeritus professzor


Prof. Dr. Mari Albert emeritus professzor - SZTE FOK



Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Prof. Dr. Mari Albert emeritus professzor, a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar jogelődjének, a Fogászati és Szájsebészeti Klinikának egykori igazgatója és tanszékvezető egyetemi tanára, volt klinikai rektorhelyettes, hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után 2013. február 24-én elhunyt.

2013. március 07.


Tudóstól, intézetvezetőtől búcsúzunk, aki munkásságával, személyiségével örökre beírta magát az egyetem történetébe.


1942. június 4-én született Szegeden. Egyetemi tanulmányait szülővárosában, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen végezte, ahol 1966-ban orvosdoktori címet szerzett. Később a Fog- és szájbetegségek szakorvosa lett, majd 2004-ben Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa címet szerzett. A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar jogelődjénél, a Fogászati és Szájsebészeti Klinikán 1967 és 1973 között klinikai orvos, 1973-től 1982-ig tanársegéd, 1982-től két éven át pedig adjunktusként tevékenykedett. 1983-ban elnyerte az orvostudományok kandidátusa címet. E töretlen ívű tudományos pályának megfelelően lépett egyre feljebb és feljebb az egyetemi oktatói ranglétrán, amelynek eredményeképpen, 1984-től egészen nyugdíjazásáig, 2001-ig tanszékvezető egyetemi tanárként járult hozzá az egyetem hírnevének öregbítéséhez.


Prof. Dr. Mari AlbertMari professzor úr példaértékű pályafutását meghatározták hosszabb- rövidebb tanulmányútjai: a németországi Tübingeni Egyetemen (Eberhard-Karls-Universitat Tubingen) és az Ulmi Egyetemen (Universitatsklinik für Zahn-, Mund- und Kieferheilkunde, Abteilung für Zahnerhaltung und Parodontologie Ulm) szerzett vendégprofesszori tapasztalatait szintén szülővárosában hasznosította.


Több cikluson át vezetőségi tagja volt a Magyar Fogorvosok Egyesületének (MFE), ezen kívül a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) Orvostudományi Szakbizottságát is segítette munkájával, a Fogorvosi Szemle szerkesztői bizottsági tagja volt.

 

Kiváló munkájáért 1982-ben Egészségügyi miniszteri kitüntetést kapott. Munkásságának elismeréseképp 1991-ben Eberhard- Karls- Universität Tübingen Ezüstmedállal, 1993-ban Árkövy József Emlékéremmel tüntették ki. Nyugdíjazása után az MTA Szegedi Területi Bizottsága emlékérmének birtokosává vált.


Mari professzor úr 1983 óta számos monográfiát, egyetemi tankönyvet, tudományos folyóirat-publikációt lektorált, emellett kandidátusi, illetve Ph.D értekezések opponense volt.


Legfőbb érdeklődési területe a caries megelőzés és kutatás, fogpótlástan, parodontológia, gerostomatológia volt. Nagy érdeklődéssel kutatta a fluoridok szerepét a fogszuvasodás megelőzésében, és hangsúlyt fektetett a protetikai módszerekkel való rekonstrukció lehetőségeire a maxillofacialis területen.


Kitűnő szakember, kiváló oktató volt, akihez tanítványai mindig szívesen fordultak tanácsért. Mindenekelőtt azonban betegeit szolgáló orvos volt, aki mind a magas rangú, mind a szociálisan hátrányos helyzetű hozzá fordulókat az emberi méltóságot megillető tisztelettel kezelte.


Családjának szerető gondoskodása segítette céljainak megvalósításában, óvta a mindennapok küzdelmében.


Barátai, kollégái, tanítványai, mindannyian, kik ismertük, tiszteltük és szerettük, mély megrendüléssel fogadtuk a lesújtó hírt: Bár tudtunk egészségügyi problémáiról, mégis, ismerve hatalmas életszeretetét, mindvégig bíztunk abban, hogy még évekig köztünk maradhat.


Hiányozni fognak bíztató szavai és mindig optimista, mosolygó szeme, melyből a nehéz időszakokban sokszor erőt merítettünk.


Mi, barátaid és tisztelőid, köszönjük, hogy részesei, s valamiképp vendégei lehettünk alkotó életednek.


Drága Professzor Úr! Drága Öcsi! Isten Veled! Nyugodj békében!

 Prof. Dr. Mari Albert (1942-2013) - SZTE FOK


Mélyen tisztelt emeritus professzorunktól,

2013. március 23-án 14 órakor a szegedi Fogadalmi Templomban,
szentmise keretében veszünk végső búcsút.


A család nevében tisztelettel kérjük a búcsúzni szándékozókat, hogy a megemlékezés virágaira szánt összeggel
a Szegedi Hospice Alapítványt szíveskedjenek támogatni.

 


Az elhunytat a Szegedi Tudományegyetem és a Fogorvostudományi Kar saját halottjának tekinti.