Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  SZTE FOK hírarchívum  --  SZTE FOK 2012. november

A Szegedi Tudományegyetem Napja 2012

Egyetem_Napja_2012_kiemelt


A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának ünnepi ülése szombat délelőtt 11 órakor kezdődött az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében. A szegedi universitas ünnepén Szabó Gábor, az SZTE rektora köszöntőjében elmondta: a szegedi egyetem nemcsak az országban, de nemzetközileg is kiemelkedő intézmény, éppen ezért fontos, hogy a mostani, nehezebb időkben is helyt álljanak az oktatók és a hallgatók is.

2012. november 10.


Az SZTE Szent-Györgyi-emlékéve első kiemelkedő eseménye a kilenc külföldi Nobel-díjast felvonultató márciusi konferencia volt, zárása felé közeledve pedig a külföldi professzorok szegedi egyetemi díszdoktorrá avatása révén szintén nemzetközi jelleget kap – fogalmazott köszöntőjében a rektor. Szabó Gábor akadémikus.

Az ünneplők Szent-Györgyi Albertre, a 75 évvel ezelőtt Nobel-díjat elnyert tudósra, a szegedi egyetem egykori rektorára is emlékeztek egy rövid dokumentumfilm elevenítette fel a professzort. Ezután a korábbi évek hagyományainak megfelelően egyetemi kitüntetéseket adtak át.


Doctor Honoris Causa kitüntető címben részesült a Fogorvostudományi Kar javaslatára Prof. Dr. mult. Ulrich Joos (Westfälische Wilhelms-Universität Münster).


Prof. Dr. mult. Ulrich Joos (Egyetem Napja 2012 Szeged)


Prof. Dr. mult. Ulrich Joos egyetemi tanár, Münsterben, a Westfaliai Wilhelms Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az ottani Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikát vezeti immáron 20 éve. 2006 óta az Orvostudományi Kar Fogászati Klinikáját is ő vezeti.


Joos professzort Magyarországhoz több évtizedes szakmai kapcsolat fűzi, az SZTE Fogorvostudományi Kar alakulásakor általa jelentős segítséget kapott eszköz és műszer beszerzéshez. Folyamatos klinikai és tudományos kapcsolatot tart fenn, aktívan vesz részt a graduális és postgraduális képzésben meghívott előadóként. Tekintettel a professzor úr és a szegedi egyetem Fogorvostudományi Karának szoros és élő kapcsolatára, a szegedi egyetem is részévé vált annak az egyetemi szövetségnek, amely az orális medicina területén 4 nemzetközi master programmal rendelkezik, ezzel jelentősen növelve a kar nemzetközi hírnevét és pozitív megítélését.


Az SZTE Általános Orvostudományi Kar Arc- Állcsont és Szájsebészeti Klinikájával való szoros együttműködése eredményeként több nemzetközi projekt zajlik jelenleg is a klinika, a kar és a német központ részvételével. Ennek eredményeként a két Kar közös publikációi száma 21, mely a szegedi és a münsteri egyetem évek óta tartó eredményes munkáját tükrözi.


A Doctor Honoris Causa cím a köszönet és hála kifejezése Joos professor tudományos eredményei és kiemelkedő személyisége előtt.


Prof. Dr. mult. Ulrich Joos (20121110 Szeged)

videó

Forrás: SZTEinfo és

delmagyar.hu