Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  Sófi Alapítvány

Sófi Ösztöndíj Pályázati Felhívás


Sófi Ösztöndíj pályázat 2014-2015



Leadási határidő:

2015. február 12. (csütörtök) 12 óra

2014. december 11.


A szegedi egyetemen 14 éve működik a Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja a kiemelkedő tanulmányi és tudományos teljesítményt nyújtó, tehetséges egyetemisták anyagi támogatása ösztöndíjak által. Az SZTE Szegedi Tehetségpont részeként működő Sófi Ösztöndíj további fontos feladatának tekinti a hallgatók eredményeinek erkölcsi elismerését, és jövőbeni életpályájuk nyomon követését, elősegítését.


SZTE SÓFI ALAPÍTVÁNY EGYMILLIÓ FORINTOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATA 2014-2015_Image_0001

Szabó István Oscar-díjas filmrendező személyes jelenlétével is támogatta a Sófi-alapítvány céljait,
amikor Szabó Gábor rektorral együtt 2010-ben átadta a Sófi-ösztöndíjakat


Az alapítvány eddig 14 millió forint tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazta a szegedi egyetem legjobbjait. Az elnyerhető ösztöndíjak értékét növeli, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszter 2008-ban a repüléstudomány és rakétatechnika világhírű tudósáról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el az alapítvány munkáját, amely a társadalmi felelősségvállalás területén adható legrangosabb állami kitüntetés. A Sófi Alapítvány egyedülálló tevékenységével és komplex értékelési rendszerével elérte, hogy ösztöndíja a legnagyobb hallgatói elismerésnek számít a magyar felsőoktatásban.



A pályázat feltételeit teljesíteni képes hallgatóknak már elsőévesként is érdemes megpályázni az ösztöndíjat, ugyanis a későbbi évek pályázatain mindez pluszpontokat jelent. Továbbá minden pályázó automatikusan a Sófi Tehetséggondozó Kör és az SZTE Tehetségpont hallgatói közösség tagjává válik, s ezáltal jogosult lesz az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokra: ingyenes jogi tanácsadás, kedvező banki és pénzügyi szolgáltatások, interdiszciplináris programokban való részvétel. A Sófi Tehetséggondozó Kör tagjai ingyenes és kedvezményes belépőjegyeket kapnak koncertekre, színházi előadásokra, múzeumi és képzőművészeti kiállításokra, sporteseményekre és egyéb rendezvényekre.

Az ezzel kapcsolatos lehetőségek megtalálhatók a www.sztehetseg.hu honlapon.



A pályázat feltételei:


  1. Az alapítvány ösztöndíjait a Szegedi Tudományegyetem minden hallgatója megpályázhatja, aki BSc/BA, MSc/MA vagy osztatlan képzés bármelyik évfolyamán, nappali tagozaton, állami vagy költségtérítéses rendszerben tanul, és egy félévre vetített hagyományos tanulmányi átlaga 4,00 felett van az eddig elvégzett szemeszterek tekintetében.
    A pályázat benyújtásának feltétele még, hogy előzetesen regisztrálni kell a SZTEhetség honlapon.

    SZTE SÓFI ALAPÍTVÁNY EGYMILLIÓ FORINTOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATA 2014-2015_Image_0002
    2013-ban Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző és előadóművész
    volt a Sófi-alapítvány Díszvendége

  2. A pályázóknak számítógéppel (nem kézírással) kell kitölteniük a pályázati űrlapot, ami innen letölthető.

  3. A pályázati űrlapon szerepeltetni kell:

    a pályázó személyi adatait,

    fényképes szakmai önéletrajzát,

    az elvégzett szemeszterek tanulmányi átlagait,

    a megszerzett nyelvvizsgákat,

    az elért tudományos eredményeket (Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) és helyi TDK helyezések, tudományos közlemények, konferencia előadások, poszterek),
    egyéb ösztöndíjakat és elismeréseket (pl. Sófi Ösztöndíj, Köztársasági Ösztöndíj, Városi Ösztöndíj, Szent-Györgyi Ösztöndíj, Demonstrátori ösztöndíj stb.), és a pályázó témavezetőjének ajánlását.

    A család egy főre eső havi átlagjövedelmét azért kell feltüntetni, mert az elsődleges értékelés (eredmények és tehetség) alapján hasonló jelöltek között ez a másodlagos differenciálási szempont.

  4. A kitöltött pályázati űrlaphoz csatolni kell a 3. pontban leírt eredményeket igazoló iratok fénymásolatát:

    1. ETR Hallgatói Törzslap a Tanulmányi Osztály által hitelesítve
    2. Nyelvvizsga bizonyítvány
    3. Helyi TDK és OTDK eredmények oklevelei
    4. A tudományos közlemények első oldala, konferenciák (előadások, poszterek) programja
    5. Ösztöndíjak és elismerések oklevelei
    6. A pályázók témavezetőjének ajánlása

    A pályázat csak a fenti mellékletekkel együtt érvényes!


  5. A pályázatok benyújtási határideje: 2015. február 12. (csütörtök) 12 óra.
    A mellékletekkel kiegészített pályázati űrlapot két példányban kell eljuttatni Bálint Réka, SZTEhetségpont koordinátor részére (6722, Szeged, Honvéd tér 6. irodaszám:34).
    A kitöltött űrlapot word dokumentum formátumban el kell küldeni a következő e-mail címre is:
    jozsefsofi@gmail.com (ez is az érvényesség szigorú feltétele)

    SZTE SÓFI ALAPÍTVÁNY EGYMILLIÓ FORINTOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATA 2014-2015_Image_0003
    Nagy megtiszteltetés és elismerés, hogy Vásáry Tamás világhírű karmester, zongoraművész és Szabó Gábor rektor adta át a Sófi-ösztöndíjat Mátyus Ákosnak 2014-ben

  6. A pályázatokat az alapítvány kuratóriuma bírálja el, és a legjobb 5 jelöltnek ítéli oda a fejenként 200.000 Forintos ösztöndíjakat. További 5 pályázó fejenként 50.000 Ft különdíjban részesül. Az ösztöndíjak rangját, értékét növeli, hogy a Szegedi Tudományegyetem nemzetközileg is elismert, kiemelkedő professzorai, tudósai alkotják a díjakat odaítélő kuratóriumot. Az alapítvány 2015. április 30-ig e-mail-ben értesíti a nyertes pályázókat. Hagyományt teremtettünk abból, hogy a díjakat a magyar kulturális élet kiválóságai (2007: Jancsó Miklós filmrendező, 2008: Törőcsik Mari színművésznő, 2009: Sebestyén Márta népdalénekesnő, 2010: Szabó István filmrendező, 2011: Jókai Anna írónő, 2012: Jankovics Marcell rajzfilmrendező, 2013: Szörényi Levente zeneszerző és előadóművész, 2014: Vásáry Tamás karmester és zongoraművész) adták át az ösztöndíjas hallgatóknak. A 2015. júliusi díjátadó ünnepségre is neves közéleti személyiség érkezik. Az alapítvány 2015. július 31-ig utalja át az adómentes ösztöndíjak összegét a tíz díjazott hallgató bankszámlájára.

  7. A pályázat részleteivel kapcsolatban az alapítvány alapítójától, Sófi Józseftől a következő e-mail címen lehet információkat kérni: jozsefsofi@tvn.hu

 

Minden pályázónak sok sikert kíván:

az SZTE Sófi József Alapítvány Kuratóriuma

Szeged, 2014. november 29.





Az SZTE Sófi Ösztöndíjat odaítélő Kuratórium tagjai:

 

A Kuratórium Elnöke:

 

Prof. Dr. Visy Csaba egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék

 

A Kuratórium Tagjai:

 

  1. Prof. Dr. Benedek György Egyetemi tanár
    SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Élettani Intézet

  2. Prof. Dr. Dux László Tanszékvezető egyetemi tanár
    SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Biokémiai Intézet

  3. Dr. Farkas Beáta Tanszékvezető egyetemi docens
    SZTE, Gazdaságtudományi Kar, Pénzügyek és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete

  4. Prof. Dr. Fülöp Ferenc Tanszékvezető egyetemi tanár, Akadémikus
    SZTE, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszerkémiai Intézet

  5. Prof. Dr. Jakab Éva Tanszékvezető egyetemi tanár
    SZTE, Állam-és Jogtudományi Kar, Római Jogi Tanszék

  6. Prof. Dr. Hatvani László Akadémikus, egyetemi tanár

    SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Analízis Tanszék

  7. Prof. Dr. Hernádi Klára Egyetemi tanár, az SZTE TTIK Dékánja

    SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék

  8. Prof. Dr. Hetényi Magdolna Akadémikus, egyetemi tanár

    SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék

  9. Prof. Dr. J. Nagy László Tanszékvezető egyetemi tanár
    SZTE, Bölcsészettudományi Kar, Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék

  10. Prof. Dr. Kerek Ferenc Tanszékvezető egyetemi tanár
    SZTE, Zeneművészeti Kar, Zongora Tanszék

  11. Prof. Dr. Kevei Ferencné Egyetemi tanár

    SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék

  12. Prof. Dr. Rakonczay Zoltán Egyetemi tanár

    SZTE, Fogorvostudományi Kar, Orálbiológiai és Kísérletes Fogorvostudományi Tanszék

  13. Prof. Dr. Szabó Gábor Egyetemi tanár, Akadémikus, az SZTE Rektora
    SZTE. Természettudományi Kar, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék

  14. Prof. Dr. Szörényi László Egyetemi tanár
    SZTE, Bölcsészettudományi Kar, Klasszika-filológia és Neolatin Tanszék

  15. Prof. Dr. Szőnyi György Endre Egyetemi tanár
    SZTE, Bölcsészettudományi Kar, Angol Tanszék

  16. Prof. Dr. Tamás Gábor Egyetemi tanár

    SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék

  17. Prof. Dr. Vécsei László Tanszékvezető egyetemi tanár, Akadémikus, az SZTE ÁOK Dékánja
    SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Klinika