rektori_panorama1

Ismét díjazta kiváló oktatóit, kutatóit a Szegedi Tudományegyetem

Tizennyolc oktató és fiatal kutató tudományos munkáját ismerte el a Szegedi Tudományegyetem. A 2019-ben alapított SZTE-s díjakkal idén is az oktatói, kutatói, gyógyítói, tudományos és publikációs tevékenységet, az utánpótlás nevelésében nyújtott kiemelkedő teljesítményt ismerték el.

A Szegedi Tudományegyetem kiemelt célja ösztönözni oktatóinak és kutatóinak tudományos munkáját, az oktatatásban, utánpótlás nevelésben végzett munkáját. Ennek elismeréseként a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a 2019. tavaszi félévében új díjakat alapított, hogy elismerje az egyetemen kiemelkedő színvonalon tudományos eredményt elérő polgárokat.


A 2020-as őszi félévben az Év Kutatója Elismerő Oklevéllel díjazták az Élő természettudományok területén Dr. Vécsei László akadémikust, egyetemi tanárt (ÁOK Neurológiai Klinika); az Élettelen természettudományok és matematika tudományok területén Dr. Kukovecz Ákos egyetemi docenst (TTIK Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék); a Humán-és társadalomtudományok területén Dr. Szajbély Mihály egyetemi tanárt (BTK Magyar Irodalmi Tanszék).


Az Év Fiatal Kutatója Elismerő Oklevélben részesült az Élettudományok területén Dr. Tombácz Dóra egyetemi adjunktus (ÁOK Orvosi Biológiai Intézet); az Élettelen természettudományok és matematika területén Dr. Czakó Gábor egyetemi docens (TTIK Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék); a Humán-és társadalomtudományok területén Dr. Udvari Beáta egyetemi docens (GTK Pénzügyek és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Intézete).


Az Év Élettudományi Publikációja Díjat Dr. Manczinger Máté egyetemi adjunktus (ÁOK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika); az Év Műszaki-Természettudományi Publikációja Díjat Dr. Endrődi Balázs egyetemi adjunktus (TTIK Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék); az Év Bölcsészet- és Társadalomtudományi Publikációja Díjat Dr. Almási Tibor egyetemi docens (BTK Történeti Segédtudományok Tanszék) nyerte el.


Kiváló PhD Témavezető Elismerő Oklevelet érdemelt ki az Élettudományok tudományterületén Dr. Horváth Gyöngyi egyetemi tanár (ÁOK Élettani Intézet); Élettelen természettudományok és matematika területén Dr. Sümegi Pál egyetemi tanár (TTIK Földtani és Őslénytani Tanszék); a Humán-és társadalomtudományok területén Dr. Vidákovich Tibor egyetemi tanár (BTK Neveléstudományi Intézet, Neveléselmélet Tanszék).


Az Év Oktatója díjban Dr. Kecskés György főiskolai docens (Bartók Béla Művészeti Kar), Prof. Dr. Radnai Márta egyetemi tanár (Fogorvostudományi Kar) és Dr. Benk Ákos főiskolai docens (Mezőgazdasági Kar Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet) részesült.


Év fiatal Oktatója díjat Dr. Finta Regina tanársegéd (Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Fizioterápiás Tanszék), Dr. Prónay Szabolcs egyetemi docens (Gazdaságtudományi Kar) és Ördögné Dr. Kolbert Zsuzsanna egyetemi docens (Természettudományi és Informatikai Kar Növénybiológiai Tanszék) kapta.


SZTEinfo

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *