_mg_7576_0011

Egyetemi Tavasz 2019

Az Egyetemi Tavasz a Szegedi Tudományegyetem tavaszi rendezvénysorozata, melyet 2004 óta minden áprilisban megrendez az SZTE Kulturális Iroda.

Az SZTE Egyetemi Tavasz 2019 rendezvénysorozat programfüzete innen tölthető le


et_2019_logo_011_250x2501


Tisztelt Egyetemi Polgárok! Kedves Vendégeink!


A Szegedi Tudományegyetem mindig is magáénak vallotta azt a gondolatot, miszerint tudomány és művészet számos esetben nemcsak hogy kiegészíti, hanem feltételezi is egymást. Mindemellett intézményünknek kiemelt társadalmi felelőssége, hogy Magyarország egyik legnívósabb oktatási és kutatási centrumaként támogassuk, valamint népszerűsítsük a magyar kultúrát.


Nemhiába teremtettünk hagyományt az Egyetemi Tavasszal, amelyet 2019-ben immáron tizenhatodik alkalommal rendezzük meg. Országos viszonylatban is kevés párja akad ennek a nagyszabású fesztiválnak, hiszen április 11-től – a Magyar Költészet Napjától – kezdődően, öt héten keresztül folyamatosan a legmagasabb színvonalú, tudományos és művészi értékű programokat kínálja több mint másfél évtizede a nagyközönségnek.


Az idei esztendőben sem lesz másképpen: kiállítások, tudományos és ismeretterjesztő előadások, konferenciák, könyv- és színházi bemutatók, illetve felhőtlen szórakozást ígérő koncertek, valamint különböző sportesemények is várják a látogatókat. Otthont adunk például a 20. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválnak, amely minden bizonnyal maradandó élményt jelent majd a zene szerelmeseinek, akárcsak a nemzetközi szinten is elismert formáció, a Meszecsinka fellépése, vagy a híres Kaláka együttes 50. születésnapi koncertje. A költészet rajongóinak ajánlom – szintén a teljesség igénye nélkül – a Kosztolányi-estet, a Radnóti tiszteletére szervezett emléksétát vagy akár a Vers Délben programsorozatot. Aki inkább színházi kikapcsolódásra vágyik, mindenképpen vegyen részt a 4. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozón, a vizuális kultúra iránt érdeklődők pedig ebben az évben is megcsodálhatják az Egyetemi Fotópályázat anyagából nyílt kiállításunkat – csak hogy néhány példát említsünk a számos esemény közül.


Legyen szó tehát akár tudományról, akár a művészet valamelyik ágáról, biztos vagyok benne, hogy mindenki bőségesen talál ízlésének megfelelő programot ez alatt az öt hét alatt, amelyekre szeretettel várjuk Szeged és egyetemünk polgárait, illetve valamennyi kedves vendégünket!


Rovó László

a Szegedi Tudományegyetem rektora

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *