egeszseges

Az egészséges száj világnapja

A Fogorvosok Világszövetsége (FDI) március 20-át az „Egészséges száj világnapjává” nyilvánította, a kampányhoz Magyarország 2013-ban csatlakozott.

A szájüregi betegségek a leggyakoribb krónikus betegségek közé tartoznak. Világviszonylatban a népesség 90%-a szenved valamilyen szájüregi elváltozásban, legyen az fogszuvasodás, fogágybetegség, vagy szájüregi rák. Ugyanakkor tudjuk, hogy ezeknek a betegségeknek többsége megelőzhető. Ma már ismerjük az összefüggéseket a szájüregi és számos általános betegség között. Ezért is határozott úgy a Fogorvosok Világszövetsége (FDI), hogy március 20-át az „Egészséges száj világnapjává” nyilvánítja (World Oral Health Day). 2013-ban indult a nemzetközi kampány, amelyhez Magyarország is csatlakozott.


kep1

(Prof. Dr. Ivan Alajbeg és Prof. Dr. Madléna Melinda az Egészséges Száj Világnapján)



Az Egészséges Száj Világnapja alkalmából 2019. március 20-án a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kara rövid programot szervezett, mellyel szeretnék felhívni a figyelmet a szájüregi egészség megőrzésének fontosságára. Az előadásokat megnyitotta Prof. Dr. Madléna Melinda, az SZTE Fogorvostuományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára. A Fogorvosi Szimpózium fő témája a szájüregi rák. Néhány kép az előadásokról, és az előadókról.


kep2

(Prof. Dr. Ivan Alajbeg, nemzeti kapcsolatokért felelős dékánhelyettes, University of Zagreb)


kep7

(Dr. Tóth Tünde, fogszakorvos, tudományos munkatárs, Collgate - Palmolive)


kep3

(Dr. Mensch Károly, Semmelweis Egyetem FOK Orális Diagnosztikai tanszék, egyetemi tanársegéd.)


kep4

(Dr. Szántó Ildikó, PTE KK Fogászati és Szájsebészeti Klinika Gyermesk és Ifjúsági fogászati tanszék, egyetemi adjunktus)


kep5

(Dr. Angyal János, Debreceni Egyetem FOK Parodontológiai Tanszék, egyetemi adjunktus)


Érdekes adatok:

  • A világ népességének mintegy 90%-a szenved valamilyen szájüregi megbetegedésben.
  • Magyarországon egy 12 éves korosztály 70%-a szenved ínygyulladásban.
  • Egy átlagos magyar lakos nem sokkal több, mint két tubus fogkrémet használ el évente.
  • Hazánk Európában a szomorú első helyezést érte el a szájüregi rosszindulatú elváltozások gyakoriságának és halálozási arányának vonatkozásában. Ez évente körülbelül 1500 halálesetet jelent, ami majdnem kétszer annyi, mint az autóbalesetben elhunytak száma. Ezt az arányt nagymértékben lehetne javítani, ha az emberek félévente felkeresnék fogorvosukat, és a kóros folyamatok időben felismerésre kerülnének.

kep6

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *