csoportkep

44. ADEE fogorvosi találkozó Osloban

Évente megrendezésre kerül az egész Európát behálózó ADEE (Association for Dental Education in Europe) által szervezett fogorvosi oktatási találkozó.

Ez Európa egyik legjelentősebb eseménye, ahol a különböző európai országok oktatási tapasztalatait és ismereteit osztják meg a résztvevőkkel.


OD700

Az idei évben ezt az eseményt Norvégiában, az Oslói Egyetem Fogorvostudományi Karán tartották 2018. augusztus 22-24-én. A találkozón részt vettek Európa kiemelkedő szakemberei, valamint az itt rendezett kiállítás keretében mutatták be a szakma legújabb kutatási eredményeit és eszközeit. A Szegedi Tudományegyetem képviseletében meghívást kapott Dr. Baráth Zoltán a Fogorvostudományi Kar dékánja, illetve Prof. Dr. Nagy Katalin, a Szájsebészeti Tanszék vezetője, aki a már hagyományossá vált Európai Dékáni találkozó és Képzés szervezője és moderátora.


FEHDD


Több programot szenteltek az oktatás fejlesztését célzó tárgyalásoknak, köztük az FEHDD (Forum of European Heads & Deans of Dental Schools) Dékáni Fórumnak, mely alkalmat teremt az európában lévő fogorvostudományi karok vezetőinek eszmecseréjére, tapasztalataik kicserélésére és az egyes országokban működő jó gyakorlatok elsajátítására. A találkozó témája a fogorvosi egyetemek vezetői kompetenciájának kialakítása, és a FEHDD találkozó 3 éves jövőbeni programjának kidolgozása volt.

Az éves események közötti időben is az egyetemi vezetők a folyamatos kapcsolattartásra és egymás tapasztalatainak kicserélésére törekszenek.


Adee_logo


Az eseményről így nyilatkozott a szervező egyetem dékánja:


A few words from our ADEE2018 host

Paal Barkvoll Dean faculty of Dentistry Det odontologiske fakultet saying a few words on the importance of #ADEE2018 to him

Közzétette: Association for Dental Education in Europe ADEE

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

  • február 27.
    10:00 - 13:30
    Elméleti Orvostudomány: Dr. Buzás Krisztina, interdiszciplináris/elméleti orvostudományból PhD-val rendelkező tudományos főmunkatárs (SZTE FOK Orálbiológiai és Kísérletes Fogorvostudományi Tanszék)
  • *
    április 17. 12:00 - 21. 08:00
    Idén is megrendezésre kerül a tavaszi szünetben a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi, Gyógyszerésztudományi és Fogorvostudományi Karok Hallgatói Önkormányzatainak közös tábora felvételizők számára. Velünk sikeresen készülhetsz az érettségire, mivel egyetemi oktatók a biológia érettségi kritikus területeit kiemelve, az aktuális követelményekhez igazítva biztosítanak intenzív felkészítést az előadások során. Továbbá Kémia és Fizika tantárgyból a szükséges elméleti tananyag mellett kiscsoportos foglalkozások keretei között a szóbeli vizsgára szükséges kísérletek gyakorlása is biztosított. Az elméleti és gyakorlati oktatás mellett a kikapcsolódásra is sor kerül és csapatépítő programokkal várunk titeket, ahol Szeged város nevezetességei mellett leendő évfolyamtársaitokkal is megismerkedhettek. Jelentkezés és további információk hamarosan!
  • *
    május 10. - 11.
    Egész napos
    A regisztráció 2019. január 7-én nyílik!