kepkep

1956 szegedi szikrájára emlékeztek

Együtt emlékezett meg a MEFESZ megalakulására Kiss Tamás, a MEFESZ alapító-elnöke, a Török Márk irányította hallgatói önkormányzat és az egyetem vezetése. Átadták a hallgatói mozgalom kitüntetéseit.

A 61 évvel ezelőtti napokkal ellentétben gyönyörű szép kora őszi idő várta azokat, akik megemlékeztek a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének megalakulására a József Attila Tanulmányi és Információs Központ és Bölcsészettudományi Kar Egyetem utcai épülete közötti terület közepén álló emlékműnél. 1956. október 16-án olyan történt, amely a diktatúra korábbi éveiben soha.


Kiss Tamás és Lejtényi András joghallgatók előtt rójuk le most tiszteletünket. A DISZ termében az üres asztalhoz lépve azt javasolták, alakítsanak hallgatói érdekképviseletet” – fogalmazott Várkoly Etele, a Zeneművészeti Kar hallgatói önkormányzatának elnöke. Kiemelte, egy jobb felsőoktatásért és népükért cselekedtek a MEFESZ tagjai. Példaértékűnek tartja azt a cselekvő hazaszeretetet, amely az ’56-osokat jellemezte. Kiss Tamás, a MEFESZ alapítója azt kérte az ünnepi ülésen, hogy éljenek a hallgatók az önkormányzatiság lehetőségeivel, őrizzék meg az ehhez kapcsolódó értékeket.


„Koszorúban hervad az emlékünk,
koszorúzunk, éltes MEFESZ tagok,
futó törhetetlenségben élünk,
s tetthírünk az Egyetemen ragyog.”


– szavalta a korábbi évekhez hasonlóan versét Furák András 1956-os diákforradalmár.


Az emlékművet megkoszorúzták a Szegedi Tudományegyetem képviselői, a MEFESZ egykori tagjai, a Belvedere Meridionale szerkesztősége és a Fiatal Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

A Hallgatói Mozgalomért Érdemérmet Juhász Gergely és Juhász Tamás Imre kapta. A Hallgatói Mozgalomért Emlékplakettet nyerte el Görög Enikő, Orosz Tamás, Gaál Gábor, Hatavnyi Ferenc és Hanó Milán.


Forrás: szegedma.hu; Fotó: Kovács Ferenc

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *