Előadónkról

Ungvari_KrisztinaDr. Ungvári Krisztina

egyetemi adjunktus

SZTE FOK


Ungvári Krisztina Miskolcon született 1978-ban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, míg egyetemi tanulmányait Szegeden, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen végezte, ahol 2002-ben szerzett fogorvosi diplomát.

 

Fog és szájbetegségek szakvizsgát 2004-ben, konzerváló és fogpótlástan szakvizsgát 2007-ben tett. Szakvizsgái megszerzésének ideje alatt a Fogpótlástan Tanszéken oktatott az és betegkezelésben vett részt, valamint PhD hallgatóként bekapcsolódott a tudományos kutatómunkába is.

 

A Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán Prof. Dr. Kemény Lajos vezetésével elsajátította a szövettenyésztés alapjait, majd 2008-ban a Fogorvostudományi Karon beindította a szövettenyésztő labort, melynek azóta is vezetője.

 

Doktori címét 2013-ban szerezte a Fogorvostudományi Kutatások doktori programban, Alloplasztikai anyagok biointegrációja témában. 2014-től adjunktusként dolgozik az Orálbiológiai és Kísérletes Fogorvostudományi Tanszéken.

 

A Szegedi Akadémiai Bizottság Fogászati és Szájsebészeti Munkacsoportjának és a Fogorvostudományi Kar Tudományos Diákköri Tanácsának titkára, a Fogorvostudományi Kari Tanács választott tagja.

 

Fő kutatási területe a szájüregből szeparált primer humán sejtek szeparálása, tenyésztése, vizsgálati módszereik elsajátítása, ezek felhasználása fogorvoslásban alkalmazott anyagok, oldatok, felszínek tesztelésére.

 

Az Orálbiológiai és Kísérletes Fogorvostudományi Tanszék munkatársa, de állandó oktató a Fogpótlástan Tanszéken is, ahol magyar és angol nyelven tart előadásokat és gyakorlatokat fogorvostan hallgatóknak.



Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *