Az ember mint ökoszisztéma

Hamarosan újabb izgalmas előadással folytatódik a Mentor(h)áló és az IH közös szervezésében megvalósuló Pedagógiai esték c. sorozat. A vendég ezúttal Prof. dr. Duda Ernő biológus, immunológus, genetikus szakember, az SZTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézetének nemzetközi színtéren is ismert és elismert egyetemi tanára lesz.

Az ember mint ökoszisztéma
Izgalmas tudományos felfedező utazásra invitálnak minden érdeklődőt a Mentor(h)áló szervezői november 13-án, hétfőn este 6 órától. Prof. dr. Duda Ernő előadása révén betekintést nyerhetünk egy alig tíz éves új tudományág eredményeibe! Vajon tudjuk-e, hogy az ember szervezetében élő sejteknek csak alig tizede emberi sejt? Mit tudunk erről az – akár negyvenezerféle – élőlényről, akikkel együtt élünk, akik befolyásolják egészségünket, öregedésünket, hangulatunkat, akár még gyermekeink tulajdonságait is? Izgalmas tudományos felfedező utazás a mikrobiom világába, amely a velünk, bennünk, rajtunk élő, bennünket tápláló, védő, időnként kihasználó mikrobák összessége. A bennünk, rajtunk, körülöttünk élő világ, “az idegenek” megismerése nagyon izgalmas mindannyiunk számára – most itt a lehetőség, hogy mindezt egy kitűnő szakember “idegenvezetésével” tegyük.


Prof. Dr. Duda Ernő


Az előadás időpontja: 2017. november 13. hétfő 18.00

Az előadás helyszíne: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.
További információ: http://www.jgypk.hu/mentorhalo

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *