SZESZT_2_SZTE-FOK_kezdo_

Egyetemi Színházi Találkozó Szegeden

Magyarország egyetemeinek színi társulatai találkoznak 2017. március 17-20. között Szegeden. A II. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) megnyitóját 2017. március 17-én, pénteken 16:30 órától rendezik meg az SZTE Rektori Épület Átriumában.

Meghívó

II. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) megnyitójára

 

2017. március 17-én, pénteken 16:30 órára

 

A találkozót megnyitja

 Prof. Dr. Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes

és Varga Norbert, a Szegedi Egyetemi Színház művészeti vezetője

Közreműködik a Szegedi Egyetemi Énekkar.


 

Helyszín: SZTE Rektori Épület Átrium (6722 Szeged, Dugonics tér 13.)


A SZESZT lehetőséget biztosít arra, hogy a felsőfokú oktatási intézményekben működő színházi társulatok megismerhessék egymás munkáját és színesítsék Szeged kulturális életét. A találkozó szervezői a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája, a Szegedi Egyetemi Színház társulata és a Szegedi Egyetemi Színházért Egyesület.


Magyarország egyetemeinek színi társulatai találkoznak 2017. március 17-től 20-ig Szegeden. A második egyetemi színházi találkozó célja Szeged kulturális életének színesítése is. A Szegedi Egyetemi Színházért Egyesület és a Szegedi Egyetemi Színház társulata többek között azzal a tervvel vág bele idén is az egyetemi színházi találkozó megszervezésébe, hogy hagyományt teremtsenek vele, ugyanakkor az egyetemi színjátszás gazdag szegedi múltjára, jelenére és jövőjére is szeretnék felhívni a figyelmet, valamint Szeged kulturális életét is színesítenék. A rendezvény hagyományteremtő, hiszen ezentúl minden év tavaszán, márciusban rendeznék meg a Tisza-parti városban. A SZESZT lehetőséget biztosít arra, hogy a felsőfokú oktatási intézményekben működő színházi társulatok megismerhessék egymás munkáját, kísérleteit és eredményeit, emellett Szeged város színház iránt érdeklődő közönségét is várják a találkozóra.

 

SZESZT_2_plakat_SZTE-FOK


A II. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) továbbra is testvére kíván lenni a Debreceni Egyetemi Színházi Találkozónak (DESZT), illetve a Janus Egyetemi Színház (JESZ) találkozóinak, egyfajta rendszert is kialakítva ezzel: míg Szeged tavaszi találkozópont lenne, addig Pécs és Debrecen őszi. A SZESZT lehetőséget biztosít arra, hogy a felsőfokú oktatási intézményekben működő színházi társulatok megismerhessék egymás munkáját, kísérleteit és eredményeit. Emellett Szeged város színház iránt érdeklődő közönségét is várják a találkozóra. A szakmai színvonal garantálására szakértő értékelőket kértek fel: Balog Józsefet, a MASZK Egyesület elnökét, a Thealter Fesztivál művészeti vezetőjét, Barnák Lászlót és Rédei Rolandot, a Szegedi Nemzeti Színház színművészeit, Kiss Ágnes bábművészt és Büky Bea színművészt.

 

Az előadásokat egymáshoz közel eső helyszíneken, multifunkcionális térben mutatják be. Idén új helyszín a ZUG művészeti tetthely, a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza, de lesznek előadások a Szegedi Pinceszínházban is.


Részletes program:


2017. március 17. (péntek)

  • 16:30 Megnyitó (SZTE Rektori Épület, Átrium)
    Megnyitja: Prof. Dr. Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes (Szegedi Tudományegyetem) és Varga Norbert művészeti vezető, Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ). Közreműködik: Szegedi Egyetemi Énekkar
  • 17:30 Szegedi Egyetemi Színház(SZESZ): Naked SZESZ-játék (Szegedi Pinceszínház)
  • 19:00 Kamakiri Dance Company (Szegedi Pinceszínház)
  • 21:00 IEAS Theatreand Drama (University of Debrecen): Carlos Morton: Brown Buffalo - angol nyelvű előadás (Szegedi Pinceszínház)
  • 22:20 Szakmai beszélgetés (Millenniumi kávéház)
  • 23::20: Pixel Cranes koncert (Millenniumi kávéház)


2017. március 18. (szombat)

  • 14:00 workshop (Millenniumi kávéház klubterem )
  • 16:00 SGR Projekt (Székelyudvarhely): Balogh Bálint: Szárnyak (Szegedi Pinceszínház)
  • 18.00 Homo Ludens Project – MASZK Egyesület: KZ oratórium (Zug művészeti tetthely)
  • 20:00 Debreceni Egyetemi Színház (DESZíNHÁZ) - Alkalmi Társulat: „de mivel saját képmására teremtett'..- színpadi etűd Jónás Tamás verseire (Zug művészeti tetthely)
  • 21:30 Magyarországi Szerb Színház:Bereményi Géza.-Milosevits Péter-Cseh Tamás:Avala Express 20 (Szegedi Pinceszínház)
  • 23:00 Szakmai beszélgetés (Millenniumi Kávéház)
  • 24:00 Blues Bell koncert (Millenniumi kávéház)


2017. március 19. (vasárnap)

  • 11:00 workshop (Millenniumi kávéház)
  • 14:00 Szegedi Egyetemi Színház(SZESZ): Pintér Béla: A Démon Gyermekei- (Szegedi Nemzeti Színház – Kisszínház)
  • 16:00 Mégis Társulat (BUDAPEST):Merre? (Zug művészeti tetthely)
  • 19:00 Debreceni Egyetemi Színház (DESZíNHÁZ) – Kvazár: Kirké avagy kalandozások a disznóólban((Szegedi Nemzeti Színház – Kisszínház)
  • 21:15 Janus Egyetemi Színház (JESZ) (PÉCS): K - Egy ország két lóért - Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című elbeszélése nyomán (meglepetés helyszín, bővebb információk a SZESZ facebook oldalán)
  • 23:00 Szakmai beszélgetés és fesztiválzárás (Millenniumi kávéház)
  • 23:40 T-moll akusztik koncert (Millenniumi kávéház)

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!


Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!




Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *