testedzes_x500

Teniszversennyel indul a Szent-Györgyi-emlékév a Szegedi Tudományegyetemen

A Szent-Györgyi-emlékév első eseményeként teniszversenyt rendez az SZTE Alma Mater. Az érdeklődők párosban és egyéniben is nevezhetnek. A jubileumi programsorozatot a középiskolásoknak meghirdetett Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny zárja decemberben: ide 55 csapatot várnak a szervezők, a helyek több mint fele már elkelt.

A Szegedi Tudományegyetem emlékévvel tiszteleg egykori rektora előtt: decemberben lesz 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert átvette a Nobel-díjat. Az emlékév első rendezvénye a június 24-ére meghirdetett SZTE Alma Mater Weekend, amelyen a Szent-Györgyi által kedvelt sportágakban – tenisz és röplabda – is versenyt rendeznek. Az érdeklődők a tenisztornára párosban és egyéniben nevezhetnek, a röplabda kupára háromfős csapatok jelentkezését várják az SZTE Alma Mater honlapján.

 

Az emlékév kiemelt eseménye decemberben a Szegedi Tudományegyetem rangos tanulmányi versenye: kémia, biológia és fizika tantárgyakból mérik össze tudásukat a középiskolás diákok. A hatodik Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre 55 csapat nevezését fogadják el, a helyek több mint fele már elkelt. A versenyen rendszeresen induló iskolák mellett érkeztek nevezések az ország minden részéből, és olyan intézményektől is, ahonnan korábban még nem.

A csapatok a verseny hivatalos honlapján jelentkezhetnek 2017.szeptember 15., péntek éjfélig - de ha betelik az 55 fős csapatlétszám, a szervezők hamarabb lezárják a nevezést. A kreatív kategóriák pályamunkáinak beadási határideje 2017. november 15.


Forrás: szte_info_logo_kicsi_60x40



Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *