2017-szekelyudvarhely_SZTE-FOK_kezdo

Szimpózium és Baráti Találkozó Erdélyben

Székelyudvarhely­en 2017. június 9-11 között került megrendezésre az első Romániában tartandó Denti Szimpózium és Ba­ráti Találkozó.

A Denti System Kft. Magyarországon immáron húsz esztendeje ugyan­azzal a kettős célzattal szervezi Baráti Találkozóit. Szakmai szem­pontból bemutatják a résztvevőknek az implantológia témaköréhez tartozó aktuális újdonságokat, kérdé­seket, tudományos kutatásokat, illetve lehetőséget teremtenek a Denti rendszert alkalmazó orvosoknak, hogy saját eseteiket bemutassák. A szakmaiság mel­lett nem kevésbé fontos cél - most már ország­határokat figyelmen kívül hagyva - , hogy a cégeik­kel együtt dolgozó orvosokat összefogják, és kulturált környezetben, közvetlen, baráti hangulatban töltsenk el néhány kellemes estét.


Mint eddig mindig, most is neves előadók sora emelte a rendezvény színvonalát, úgy, mint a rendez­vény házigazdája Prof. Dr. Vajdovich István, a kong­resszus fővédnöke Dr. Túrzó Kinga, az SZTE Fogorvostudományi Kar dékánja, Dr. Joób - Fancsaly Árpád, a MAFIT elnöke, Dr. Mártha Krisztina, a marosvásárhelyi egyetem dékán helyettese és Prof. Dr. Bucur Alexandru a bukaresti egyetem képviseletében. Mellettük természetesen számos előadó osztja meg tudását, tapasztalatait a résztvevőkkel.


Dr. Túrzó Kinga előadásának kivonata

Programfüzet


2017-szekelyudvarhely_1a

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *