ELTE_muveszeti_egyuttes_SZTE-FOK_kezdo

Komolyzenétől Harry Potter dallamáig ­– Szegeden koncertezik az ELTE művészeti együttese

„Stílusok keveredése, filmzenék és egyéb zenei csemegék” címmel koncertezik a szegedi Agórában az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara június 17-én, szombaton 18 órától.

- Kuriózumnak számít, hogy a 80 fős együttes Szegedre látogat. Ez az első ilyen alkalom, de reményeink szerint hagyományt teremtünk, és később mi is megyünk vendégszerepelni hozzájuk. A találkozó egyben szakmai és szabadidős kapcsolatépítő esemény is a pesti és szegedi zenészek, énekesek között – tudtuk meg Gyimóthi Zoltántól, az Universitas Szimfonikus Zenekar vezetőjétől. Az ELTE „Eötvös” Művészeti Együttese - amely az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkarából és Egyetemi Koncertzenekarából áll -, az SZTE vendégeként koncertezik június 17-én, szombaton a Szent-Györgyi Albert Agórában. Az ingyenes koncerten az érdeklődők a komolyzenétől a filmzenéig különböző zenei csemegéket hallhatnak. Felcsendül majd néhány ismert dallam többek között a Harry Potter filmzenéjéből, a Mézga Géza főcímzenéje és Vuk dala is.

Az ELTE művészeti együttes vezetője Kovács László karmester, Liszt-díjas, érdemes művész, aki az MTV Virtuózok műsorából is ismerős lehet, hiszen ott is vezényelt. Az egyetemi énekkart 1948-ban, a vonószenekart 1957-ben Baross Gábor alapította. Tagjai az ELTE jelenlegi, valamint volt hallgatói és oktatói.

ELTE_hangverseny_Szeged_2017_plakat

Az együttes repertoárján a barokk, a bécsi klasszika, a romantika és a kortárs zene reprezentatív alkotásai, a cappella művek, oratóriumok, valamint könnyűzenei művek egyaránt szerepelnek. Több évben részt vettek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, az Egyetemi Koncertzenekar Mester és tanítványa címmel évente közös hangversenyt ad a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. A Bartók Béla Énekkar 2016 nyarán fellépett a Miskolci Bartók Plusz Operafesztivál zárórendezvényén. Az ének-zenekar hagyományosan őszi hangversenyt ad a Tihanyi Apátságban. Koncertezett Európa szinte valamennyi országában, több alkalommal vendégszerepelt az USA-ban és a Közel-Keleten, nemrégiben nagy sikerű hangversenyt adott a bécsi Musikvereinsaal nagytermében, 2014 májusában egyhetes svájci turnén vett részt, valamint 2015 őszén nagy sikerrel vendégszerepelt Kínában. Évente több alkalommal szerveznek zenei felkészítő táborokat is.

Forrás: szte_info_logo_kicsi_60x40



Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *