Educatio_2017_SZTE-FOK_kezdo

Nyiss a jövőd felé! és keresd az SZTE-t a 17. Educatio kiállításon

A Szegedi Tudományegyetem összes kara képviselteti magát a 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amelyet 2017. január 19-21. között rendeznek Budapesten.

A három napos seregszemlén közel 200 kiállító 18 országból, és mintegy 33.000 látogató vesz részt. A térség legnagyobb oktatási kiállítása nemcsak az idén felvételiző diákoknak szól, hanem a másoddiploma vagy mesterképzés előtt álló hallgatók számára is szolgálhat hasznos információkkal.


A Szegedi Tudományegyetem – mint a QS World University Rankings szerint Magyarország legjobb egyeteme és a legzöldebb hazai intézmény – minden évben részt vesz az Educatio kiállításon. Az SZTE karai – oktatók, diákok, munkatársak - a CF01-es standnál (lásd térkép) várják az érdeklődőket, hogy a továbbtanulás előtt álló fiatalok és szüleik első kézből kapjanak válaszokat kérdéseikre. A szegedi egyetem 12 kara és Tanárképző Központja a képzések széles skáláját kínálja a továbbtanulást tervező diákoknak: az agrár és bölcsészettudományi területektől kezdve a gazdasági, informatikai, jogi, pedagógusképzési, sport, műszaki és művészeti területeken át egészen az orvos és egészségtudományi, valamint a társadalom és a természettudományi területekig.


Az SZTE standjához látogatók a képzések, a kutatási és tudományos tevékenység mellett megismerhetik a pezsgő szegedi diákéletet, tájékoztatást kapnak a kollégiumi elhelyezésekről, mobilitási és tehetséggondozási programokról, szociális juttatásokról, a kulturális és sportolási lehetőségekről. Az egyetem hallgatói pedig örömmel osztják meg személyes tapasztalataikat akár a tanulmányaikról, akár a hallgatói életről legyen szó.


Látogass el Te is!


Hungexpo_terkep_SZTE-FOK


edu2017terkep_SZTE-FOK

Standunkon (CF01) mindenkit sok szeretettel vár az SZTE csapata!


Időpont: 2017. január 19-21. (csütörtök/péntek/szombat)
Nyitva tartás: 10-17 óra
Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont "G" csarnok (1101 Budapest, Albertirsai út 10.)

Térkép


Megközelítés:

2-es metróval: az Örs vezér térig, onnan a 100-as busszal vagy gyalogosan a Pillangó utcai metrómegállótól (kb. 15 perc). A 100-as busz a kiállítás ideje alatt sűrítve közlekedik.
37 vagy 37A villamossal: a Blaha Lujza tértől, a Népszínház utcából.
Személygépkocsival: a belváros felől a Kerepesi útról vagy az Örs vezér tere - Fehér út útvonalon.
Kerékpárral: a Kerepesi út vagy a Fehér út felől az Albertirsai úton.
Vonattal: a Keleti pályaudvarról Kőbánya felső állomásig


A belépés minden vendég számára ingyenes!


A hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléjén keresd az SZTE standját, ahol első kézből kapsz választ kérdéseidre.



Arról pedig hogy miért érdemes Szegeden tanulni, hogyan zajlik a jelentkezés és a pontszámítás, az SZTE felvételi oldalán találsz hasznos információkat.


A fogorvosképzésről az SZTE Fogorvostudományi Kar weboldalán tájékozódhatsz.


Forrás: szte_info_logo_kicsi_60x40



Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *