gettyimages-534292118

A vizsga előtti alvás ugyanolyan jó, mintha ismételnél

Van jó pár órád még a vizsga előtt? Bátran lefeküdhetsz aludni egy kutatás alapján, melyről a New Scientist számolt be, miszerint a vizsga előtti ismétléshez hasonló eredménnyel járhat az alvás.

A Szingapúri Nemzeti Egyetem professzora, James Cousins szerint minden olyan tevékenység segít, amely reaktiválni tudja az adott memórianyomokat az agyunkban. Az alvás során az agyunk számos folyamat mellett a memóriának rendszerezi, így valóban segíthet a pihenés az információk elmélyítésében.


A szingapúri kutatás 72 önkéntesének 12 különböző hangya és rákfajról szóló anyagokat kellett tanulmányozniuk 80 percen át, majd három csoportra osztották őket: aludni lehetett, filmet nézni, valamint ismételni 80 percen át. Ezt követően meg kellett írniuk egy tesztet a korábban tanultakról.


A rövid szunyókálást beiktató csoport teljesített a legjobban, de hogy árnyaltabb képet kapjanak, megismételték egy héttel később a tesztet - hasonló eredménnyel. Érdekesség, hogy ekkor az a csoport teljesített a legrosszabbul, akik nem pihentek, hanem folytatták a tanulást. A kutatók hozzátették, hogy minimális eltérés volt a csoportok között.


A kutatók azt a következtetése szerint a magolás rövid ideig talán segíthet, de hosszútávon kimutatható a teljesítmény gyengülése. Az apró eltérések miatt csak azt tudják kijelenteni, hogy az alvással rövidtávon hasonló eredményeket -vagy picivel jobbat - lehet elérni, mint további magolással.


Forrás: eduline_logo

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *