Kiemelt_20160315_kituntetettek

Az SZTE oktatói a 2016. március 15-én kitüntetettek között

Nemzeti ünnepünk alkalmából a Szegedi Tudományegyetem munkatársai közül egy professor emeritus Széchenyi-díjat vehetett át, két akadémikus, három professzor és egy igazgató Magyar Érdemrend elismerésben részesült.

„A szívünk fölé kitűzött kokárda 168 éve ugyanazt jelképezi: a szabadság, a függetlenség, a polgárosodás iránti vágyat” – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor az Országházban.


Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Széchenyi-díjat adományozott:


Martonyi János jogász, volt külügyminiszter, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Nemzetközi Magánjogi Tanszékének volt tanszékvezetője, professor emeritus részére.


Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozott:


Penke Botond Széchenyi-díjas kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Vegytan Intézetének egyetemi tanára részére.


Totik Vilmos Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézete Halmazelmélet és Matematikai Logika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére.


Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként kitüntetést adott át az SZTE két oktatójának is.


Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:


Czédli Gábor, a matematikai tudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar egyetemi tanára, az egyetem Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskolájának vezetője.


Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:


Temesi Mária, operaénekes, a Magyar Állami Operaház operanagykövete, Liszt Ferenc-díjas szerződéses operaénekese, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető professzora.


Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket adományozott, melyeket megbízásából Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adott át.


Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:


Bakró-Nagy Marianne, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete Finnugor és Nyelvtörténeti Osztálya vezetőjének és tudományos tanácsadójának, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézete Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanára.


Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórházának főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke.


Forrás: szte_info_logo_kicsi_60x40

Fotó: MTI



Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *