SZTE_enekkar_20141203_foto-frank_yvette

Új tagok jelentkezését várja a Szegedi Egyetemi Énekkar

A Szegedi Tudományegyetem nagy hagyományokkal rendelkező énekkara új tagok jelentkezését várja.

A Szegedi Egyetemi Énekkar továbbra is tárt karokkal várja a régi és azokat a lehetséges új tagjait is akik szívesen foglalkoznának az énekléssel, akár kurzus formájában is.

Az énekkar megtalálható az ETR-ben az általánosan művelő tárgyak között.


A próbák kedden és szerdán 19:30-kor kezdődnek, a Béke épület - Kiss Árpád termében (Rerrich Béla tér 1.).


A Szegedi Egyetemi Énekkar idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját.


A kórus a jubileum alkalmából november 21-én szombaton 18 órától a Rektori Hivatal Dísztermében rendezi meg koncertjét. A koncerten elhangzik a jelenlegi kórus műsorblokkja, majd az egykori kórustagok összkara énekel, melyet két korábbi karnagy: Gyüdi Sándor és Cser Miklós dirigál majd. A hangversenyt a jelenlegi és az egykori kórustagok közös muzsikája zárja.

 

Várják azon régi tagok jelentkezését, akik szívesen bekapcsolódnának az éneklésbe.

 

Az évfordulóra kóruspóló is készül, melyet az egykori tagok előzetesen megrendelhetnek.


Az elhangzó művekről, a jelentkezésről és a pólórendelésről részletes információk az énekkar honlapján találhatók.

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *