Jelentkezőket vár az SZTE Bálint Sándor – Borica Néptáncegyüttes

„Kedves táncolni vágyó fiatalok! Az SZTE Bálint Sándor – Borica Néptáncegyüttes várja jelentkezéseteket, ha kedvet éreztek a néptánc iránt…” – kezdődik a felhívás. Jelentkezni e-mailben vagy az első próbán személyesen lehet.

Szép hagyományokat ápol a szegedi egyetemen az SZTE Bálint Sándor – Borica Néptáncegyüttes. A néptánc iránt érdeklődő fiatalokat szeretettel várják az együttes próbáira is.


A csoport vezetője: Tanács István, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Népművészet Ifjú Mestere elmondta: „Próbáinkon a bemelegítés és ritmusgyakorlatok után megismerhetitek a magyar nép és a Kárpát-medence tánckultúráját, népdalait, hagyományait.”


Fontos tudnivaló, hogy a néptáncra „átváltható” az egyetemi testnevelés órák kötelezettsége.

 

Az SZTE Bálint Sándor – Borica Néptáncegyüttes próbáinak helyszíne: Hóra Színház próbaterme, Szeged, Dózsa György utca 2., azaz: „a régi Hungival szemben”. A próbák ideje: hétfő-szerda 19.00 órától 20.30 óráig.


Az első próba időpontja: 2015. szeptember 14. hétfő.


Minden mozogni vágyó, a néptánc iránt érdeklődő fiatalt szeretettel várnak. Érdeklődni, további információt kérni a tartan@t-online.hu e-mail címen lehet.


Forrás: szte_info_logo_kicsi_60x40




Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *