20151113_XXII-SzGyN-TIK_KDZs_N0022

Tudományos program és elismerések

Huszonkettedik alkalommal került sor a Szegedi Tudományegyetem egészségügyi karainak immár hagyományos ünnepi rendezvényére, a Szent-Györgyi Napok programsorozatára. A központi ünnepséget 2015. november 13-án a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében tartották.

„22 évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk el a Szent-Györgyi Napokat, hogy az akkor még Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem névadójáról méltón emlékezzünk meg az őszi időszakban, mely magába foglalja Szent-Györgyi Albert születésének napját, valamint a Nobel-díj odaítélésnek és átadásának napját is” – mondta Dr. Bari Ferenc az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékánja a programsorozat sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a program alkalmat teremt az orvos és egészségtudományi karok tudományos számvetésére és a legkiválóbb munkát végző kollégák elismerésére is. „Úgy gondolom a Szent-Györgyi Napok rendezvénysorozat kiállta a több, mint két évtized próbáját. Egy visszatérő alkalom, a Szegedi Tudományegyetem négy egészségtudományi képzéshez kapcsolódó karának olyan közös rendezvénye, mely minden évben nagy érdeklődést vált ki” – fogalmazott.


Szent-Gyorgyi_napok_sajtotaj_2015._november_12_BA

Galéria - Idén is Szent-Györgyi Albert Napok, sajtótájékoztató
(fotó: Bobkó Anna)


Szent-Györgyi Albert szerint olyan lesz a jövő embere, amilyen a mai iskolája. Ebben a szellemben oktatja hallgatóit a szegedi fogorvostudományi kar – jelentette ki Dr. Laczkóné Dr. Turzó Kinga, dékán. Kiemelte: 419 ponttal a szegedi fogorvosképző hely a második legkeresettebb képzőhely hazánkban a tovább tanulást tervezők körében. A kar az elmúlt két tanévben az EU irányelveknek megfelelő curriculum fejlesztését végzett. Az utánpótlás nehézségek és az infrastrukturális fejlesztések hiánya ellenére is karöltve működik az intézményben a három fő alaptevékenység: az oktatás, a kutatás és a betegellátás. „A nehéz körülmények ellenére tavaly körülbelül a szegedi lakosság felét kezelték a fogorvosi klinikán. Ezt szeretnénk továbbra is megtartani, hiszen ez azt jelenti, hogy a betegek megbíznak a klinikai munkában. Ezt csakis jó orvosokkal és megfelelő infrastruktúrával tudjuk biztosítani” – mondta a dékán asszony.


20151113_DSC_8316j (fotó: Katona Krisztián)

Ünnepi Tanács (fotó: Katona Krisztián)


A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, Fogorvostudományi Kar, Gyógyszerésztudományi Kar és a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ nyilvános ünnepi ülésén az ünnepi beszédek után kitüntetéseket, jubileumi diplomákat és címzetes főorvosi emléklapokat adtak át.


A 25 éve a fogorvos alapellátásban dolgozó kollégáknak Címzetes Főorvosi Cím emléklapot adott át Dr. Laczkóné Dr. Turzó Kinga dékán asszony, Prof. Dr. Bari Ferenc (ÁOK dékán) és Prof. Dr. Pávics László (SZAKK elnökhelyettes).


20151113_XXII-SzGyN-TIK_KDZs_N9994


Dr. Apró Katalin, Dr. Balikó Katalin, Dr. Bandl Erzsébet, Dr. Békési Anna,
Dr. Bolemann Csaba László, Dr. Faludi Zoltán, Dr. Fodor Erika, Dr. Kandó Edit,
Dr. Karácsonyi Sándor, Dr. Kedvessy Tamás, Dr. Lovász Ágnes, Dr. Moldoványi József,
Dr. Mondovits Éva, Dr. Nádas Irén Olga, Dr. Seress Andrea, Dr. Süveges Ágnes,
Dr. Szathmáry Mária, Dr. Szita Vilma, Dr. Tóth Edit Julianna


Cimzetes_Foorvosok_lettek_2015.11.13._foto_Katona_Krisztian

Galéria (fotó: Katona Krisztián)


Akik nem tudtak résztvenni az ünnepségen:

Dr. Csákvári Géza, Dr. Hegedűsné Dr. Mészáros Brigitta, Dr. Iványi Ákos György,
Dr. Kovácsné Dr. Gombás Ildikó, Dr. Pálmai Ildikó, Dr. Sáfár István László, Dr. Szabó Izabella, Dr. Tószegi György





Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *