SZTE_nyiltnap_2015_FOK_kezdo

SZTE Nyílt Nap kari előadásokkal és pályaorientációs teszttel

A Szegedi Tudományegyetem november 26-án, csütörtökön 8.30 és 15 óra között rendezi meg Nyílt Napját az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az érdeklődők meghallgathatják az egyetem karainak tájékoztató előadásait, valamint kitölthetik az SZTE szakértői által kidolgozott, országosan egyedülálló pályaorientációs tesztet is.

A Szegedi Tudományegyetem hazánk egyik meghatározó intézményeként szeretné segíteni a továbbtanulási döntés előtt álló diákokat és tanáraikat az intézményükre vonatkozó fontos információk begyűjtésében, erre ad lehetőséget a nyílt nap. A képzési kiállításon a leendő hallgatók a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint három helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg mélyebben az SZTE képzési kínálatát.


A nyílt nap ünnepélyes megnyitóját 8.45-kor tartjuk, az eseményt Prof. Dr. Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes nyitja meg.


SZTE_nyiltnap_plakat


Az egyetem 12 kara több mint 200 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton.


A kari tájékoztatók időpontja:

09.00 – Bölcsészettudományi Kar, Gyógyszerésztudományi Kar,

Gazdaságtudományi Kar.

10.00 – Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Általános Orvostudományi Kar,

Mérnöki Kar.

11.00 – Természettudományi és Informatikai Kar, Zeneművészeti Kar,

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar,

12.00 – Állami és Jogtudományi Kar, Fogorvostudományi Kar (Nagyelőadó),

Mezőgazdasági kar.

13 órakor kezdődik az SZTE Oktatási Hivatalának tájékoztatója a kongresszusi teremben.


Regisztráció a nyílt napra és igazolás kérése


Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy az előadásokat tűzvédelmi okokból csak a férőhelyek számának függvényében lehet látogatni. Amennyiben nem fér mindenki be egy - egy előadásra a nap folyamán lehetőséget biztosítunk, hogy mindenki meg tudja hallgatni azokat.


A felvételi nyílt napon a diákok és a szülők mellett szeretnénk a középiskolai vezetők, osztályfőnökök, pályaválasztási tanácsadók és minden érdeklődő szaktanár számára is lehetővé tenni az egyetemi képzésekre vonatkozó részletes információk beszerzését. Ennek érdekében a felvi.hu munkatársa az összevont felvételi tájékoztató előadás keretében nyújt tájékoztatást a legfontosabb felvételi eljárás során felmerülő kérdésekről. A nyílt napról bővebb információ itt olvasható.


A nyílt nap résztvevői kitölthetik a Szegedi Tudományegyetem pályaorientációs tesztjét, amely a leendő felsőoktatásban tanulóknak képzési pályaorientációs tanácsokkal szolgál, míg a már hallgatóként tanulók esetében abban segít, ha valaki elbizonytalanodott abban, hogy a megfelelő szakon tanul-e. A teszt a www.mileszekha.szte.hu oldalon tölthető ki.


A teszt eredménye alapján lehetőség van személyes karriertanácsadás igénybe vételére is. Milyen szakterület illene hozzám? Alkalmas lennék-e rá, megvannak-e hozzá a megfelelő képességeim? Milyen tárgyakat kell majd tanulnom a képzés során? Mi alapján és hogyan döntsek? Azok, akiket a fenti kérdések intenzíven foglalkoztatnak, keressék fel a Nyílt Napon az SZTE Karrier Iroda standját, ahol részt vehetnek személyes pályaorientációs tanácsadáson vehetnek részt. A tanácsadás segít mélyíteni az önismertet, tudatosítani a motivációt, az erősségeket, hogy a hallgatók ennek tükrében határozzák meg a hozzájuk leginkább illő képzési területeket. A hallgatók a tanácsadás során teljesebb képet kapnak az egyes szakok elvégzéséhez szükséges kompetenciákról, későbbi munkaerő-piaci lehetőségekről is, és az SZTE Karrier Iroda támogatja őket a döntés meghozatalában, a pályaválasztást esetlegesen nehezítő tényezők feldolgozásában.


Forrás: szte_info_logo_kicsi_60x40

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *