mentorprogram

Jelentkezzen Ön is mentornak!

Március elején indul az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramjának újabb szakasza.


Jelentkezzen mentornak az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramjába - szól az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramjának a fölhívása. Olyan egykori szegedi egyetemisták jelentkezését várják, akik szívesen mentorálnának, segítenének mai hallgatókat.


Érdemes mentorrá válni, mert egy olyan, 2014 tavaszán indult kezdeményezés részesévé válhat, amelyben szakmai tudásával, önkéntesként hozzájárulhat ahhoz, hogy az SZTE hallgatói minél felkészültebben álljanak a munkaerő-piaci kihívások elé, másrészt mert könnyen találhat kiváló gyakornokot, leendő munkatársat a mentorprogramba jelentkezők között. A kezdeményezés jóval rugalmasabb, mint egy gyakornoki program. Havonta legalább 2 órát érdemes együtt tölteni a mentorálttal, emellett, amikor nincs lehetőség személyes találkozásra, online is folyamatos lehet a kapcsolattartás mentor és mentoráltja között.


A program 2015. márciustól tart majd 2015. június 30-ig.


Ha kérdése van vagy érdekli a mentorálás, szívesen foglakozna hallgatókkal, kérjük, jelentkezzen az info@sztealmamater.hu e-mail címen 2015. február 10-ig.


A programról további információ az SZTE Alma Mater honlapján.


Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *